náczi

Hát visszatért...

Angela és Ben Ihegboro maguk sem gondolták, hogy egy nap majd ők adnak életet egy szőke tömegpusztítónak. Minden stimmel: bőrszín, magasság, a bajusz is a helyén van, csak a haj és a frizura kicsit más, de így is még képben van. A kékszemű szőkeség első szavai a büdös és a zsidó volt. A nőgyógyászt, Grószburger Esztert, kórházba is kellett szállítani, annyira megijedt és rosszul lett. Eszter elmondása szerint a kis rohadék őt stírÖlte első szavai elmondása alatt, azaz tudta mit beszél.

Külön érdekesség, hogy a szülők már az első nap összekülönböztek azon, hogy miként, milyen irányban neveljék fel ezt a nyilas kakukktojást.


A szülői mosoly mögött komoly konfliktusok húzódnak meg

Cimkék:
 

Breaking Jews - galaxisméretű náczi összeesküvés

Ez a levél az imént futott be a szerkesztőségünkbe:

"Sziasztok Zsidó barátaim!
Nagyon szeretlek olvasni titeket, mert minden amit írtok az igaz, és legfőképp azért mert szenvedek a folyamatos Holokauszttól™. A mai cikketek után összeált bennem a kép, tudom már mi folyik a világban mindenhol állandó jelleggel! A náczik agykontrollal és egyéb elektrohullámos berendezésekkel befolyásolják a magyarokat, hogy ne tudjuk őket felvásárolni!!! Bizony!!!4 Elrablásokkal és az űrhajójik segítségével csinálják az enbert náczikká, hogy aztán karlengetve mondjanak nemet a kiválaszott nép akaratára!

Csak ennyit akartam, lehallgatják az internetem, úgyhogy a bizonyítékokat később küldöm!

X Rabbi"

Miután én is megvilágosodtam és rájöttem hogy az Űrnáczik uralják az életünket és befolyásolják mindennapjainkat, kirohantam a putriból és megkérdeztem a szomszédot hogy mit gondol a dologról. Legfőképp arról, hogy őt már elrabolták ezek az idegenek. Meg hogy miért olyan nagy a szemük.

Kalányos Rómeó
elrabolt és munkanélküli 

"Elrabótak, hát hoty a kurva íletbe ne rabótak vóna el! Gyöttek a világló űrhajójikkal, osztán főszippantottak! Világos vót és OTT ÁT A VONA GÁBOR, de nem úgy nészett ki mind itten a Fődön, hanem ilyen kibaszott nagy szemei vótak, meg a teste is teljesen más vót, de VONA GÁBOR volt ez bisztos! Aztán így kísérletesztek rajtam basszák meg, űtettek belém csipet, meg a fülembe is lehagatót oszt zsírral ácászták!
Asztán elaltattak és otton ébrettem fő a lányom melett az ágyába'. Másnap mintha a Devla bújt vóna belém, egész kibaszott nap karlengettem és valami Hiltert emlegettem, ha a Vajda látott vóna bisztos pofán basz.
Na de szerinted mi a gecimé van minden házon a putriba' ilyen naty tányéros antena more? Aszon át gyön az űrnáczista agyhulám hogy befolyásoljon. Egyik pulyám már dolgozni akar meni, enek véket kel vetni nagyon gyorsan!"

Ezt mondta. Amint többet tudunk, jelentkezünk.

4566FA42KUE6987D662LOEU77e5

 

Ami valójában történik

Kattints rá a megvilágosodáshoz.

Cimkék:
 

Nem német fasiszták részvétele a Holokauszt™-ban, és a Pharrajimos™ -ban

Mindannyiunk számára ismert tény, hogy a náczik el szerették volna pusztítani a világot. Ehhez számos nemzet asszisztált, így például a:

 

Magyarok:

Kb 15 000 fővel segítették a halálfejes SS keretlegények munkáját, ezzel hozzájárulva a Holokauszthoz. Kb 15 000 - en pusztították a zsidókat, cigányokat és antifasisztákat a 22. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division "Maria Theresa" -ban, a 25. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hunyadi“-ban, és a 26. Waffen-Grenadier-Division der SS "Hungaria"- ban.

 

 

Indiaiak:

3500-an az Indische Legio-ban. Ezek valódi árjáknak képzelték magukat, akik inkább harcoltak a fasiszták oldalán, mint az őket nagy becsben tartó Nagy Britanniáén.

 

 

 

 

Albánok:

3000-en, a 21 Waffen-Gebirgs-Division der SS "Skanderbeg”-ben. Ékes bizonyítéka annak, hogy a náczik gyűlölték a muszlimokat, ugyanis jól nekihajtották őket a bolsevikoknak.

 

 

 

 

Kozákok, tatárok, azeriek, kirgizek, üzbégek

40 000-50 000-en a XV. Kosaken-Kavallerie-Korps-ban, illetve a

Waffen-Gebirgs-Brigade der SS (Tatarische Nr 1), Osttürkischen Waffen-Verbände der SS-ben, 8000-en.

 Az angolszászok megmutatták nekik, hogy kell bánni a náczikkal. Átadták őket a szovjeteknek, akik tisztességes tárgyalást követően felakasztották őket.

vagy az

 

Ukránok

25 000 - en a 14. Waffen-Grenadier-Division der SS (galizische Nr. 1) -ban. Nagy nemzeti hősük a 29 000 zsidót elpusztító szuperember, John Demjanjuk. Számoljunk csak: 29 000 embert ölt meg 2 é fél év alatt ami annyit tesz, hogy naponta 33,91 zsidót gázosított el!

 

 

 

Kevéssé ismert tény, hogy a náczik ördögi tervéhez mások is hozzájárultak, íme, egy kisebb felsorolás, mely egy kicsit foghíjas, hiszen politikai okokból nem kutatható ezek részvétele a Holokausztban.

 

Na'kuhlok:

Időutazók a 29. századból. Ha Archer kapitány nem avatkozik be, a Magyar Gárda és a Müller Nikik mellett náczi csapatok masíroznának a Fehér Ház előtt.


 

 

 

Haroginok:

Bolygó nélküli nomád harcos faj. A francia ellenállókat pusztították, de Janeway kapitány közbelépett.

 

 

 

 

 

Náczi zombik:

Ezek még most is aprítják a népet a norvég hegyekben.


 

 

 

 

Náczi démonok:

Minden szövetséges alakulat rémei voltak.

 

Náczi robotok:

Sok helyen bevetették őket. A kis képen szereplőket például a Varsói Felkelés leverésében.

 

Kicsi szürke emberkék:

A haláltáborokból hurcolták el az embereket a kísérleteikhez (melyek ma is folytatódnak) cserében részt vállaltak a III. Birodalom légterének a védelmében, sőt, az antarktiszi német bázist óvva hazakergettek egy egész amerikai flottát, és a kontinensre lépett katonáit.

 

 

Remélem a sok milliárd áldozat nevében, hogy egyszer minden bűnös kézre lesz kerítve, felelősségre lesz vonva, és jó sok kárpótlás lesz megállapítva még a tizenhetedik generációnak is.

Rasszista liliomtipró gárdista

A primitív rasszistacsőcselék szemtelensége nem ismer határokat. Budapesten a 22 éves Oberjürgen Koppány (88. kerületi lakos) beperelte a 17 éves B'gwana Sárát, mert az árjának adta ki magát és szexuális kapcsolatot létesített vele orálisan, análisan, bevonva a játszadozásba egy vödör ipari vazelint és egy kétkezes análvibrátort. Mikor a férfi barátaitól megtudta, hogy a nő mégsem árja, feljelentést tett a rendőrségen, és 10 millió forint végkielégítést kért.

Ójeeeebébi

A náczi liliomtipró

Határtalan pimaszságra vall, hogy miután valószínűleg erőszakosan - tudjuk milyen primitív állatok ezek-mindenféle módon magáévá tette még van képe ilyen mesével  végkielégítést követelnie-nyilatkozta az általunk megkeresett Dr Grosensonnengrün Manó ügyvéd.Arról már nem is beszélek, hogy ember és ember között csak az ilyen vérnácziak tesznek különbséget.-tette hozzá.

Szerkesztőségünk kiderítette, hogy Oberjürgen Koppány unokatestvérének az osztálytársának a régi szobatársa szimpatizál a gárdával. Innentől kezdve a helyzet teljesen egyértelmű.

Teccőgenya!Kőkóla?

A meggyötört (de tényleg) áldozat

Eredeti czikk

Jeruzsálemben 18 hónap börtönre ítéltek egy palesztinai férfit, aki zsidónak adta ki magát és szexuális kapcsolatot létesített egy izraeli nővel. Amikor a nő megtudta, hogy arab a szexpartner, feljelentette.

Visszamenőleg is lehet önkéntes szexuális kapcsolatot nemi erőszaknak minősíteni az izraeli igazságszolgáltatás szerint, ha a megtévesztés eszközével élve csalja valaki áldozatát az ágyba, méghozzá olyan kényes kérdésben, mint a vallás. Ez történt Izraelben 2008-ban, amikor a 30 éves nő találkozott a férfival. Az illető ugyanis egyedülálló zsidónak adta ki magát, aki barátnőt keres. A nő beadta a derekát, és a szexnek sem állt ellen, később kiderült azonban, hogy a szeretője arab és nem mellesleg családja is van. A felháborodott zsidó nő feljelentette az arab csalót.

A Haaretz napilap mai számában tudósítanak a bíróság ítéletéről: 18 hónap letöltendő börtönbüntetés, 30 hónap felfüggesztett szabadságvesztés, továbbá kártérítési kötelezettség a jussa az "erőszakolónak". A bírók maguk is megfogalmazták, hogy nem a klasszikus nemi erőszak bűntettéről van szó, mégis elég súlyos a cselekedet ahhoz, hogy indokolt legyen a szigorú büntetés.

 

Újra szól a Békés Többség: az antifáknak nem kell a VIKTATÚRA!

Bár úgy tűnik, a választást a neon náczi narancsosok nyerték, ez csak az első lépés volt afelé, hogy a Békés Antifasiszta Liberális Független Anarchista Szövetkezetek Országos Közössége (BALFASZOK) csendes, erőszakmentes demonstrációt hirdessen a narancs fasizmus első lépését szimbolizáló Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata ellen.

Módszerük egyszerre békés, és kreatív. Nem is hasonlítható a szélsőjobboldal (igen, a Fidesz is az!) kukaborogató, utcakő-dobáló stílusához.

Tovább is van, a rettegés csak ezután jön! »»»»»»»»»

 

Oroszország, az antiszemita csődhalmaz I. rész

Fajtik, fajtinák, semleges neműek és fajti-fajtinák! Gondolom már ti is észrevettétek, hogy az utóbbi időben rengeteg ország megnáczult, lassan már az egész világ Holokauszt™-tagadó, kukaborogató, újfasiszta, neonáczi csőcselék lesz. Közöttük is élen jár a dicsőséges Szovjetunió romjain náczuló, Putyin czár vezette Oroszország. Rettegő oroszországi antifák küldték az alábbi rettenetes, félelmetes képeket: Hangos, gyűlölködő fasiszta kisebbség terrorizálja az antifa csendestöbbséget: Zsidógyűjtő teherautó, egy ilyen 250-300 család zsidót képes elszállítani: Rettegő fajti 1: Rettegő fajti 2: Az orosz lányok a náczizmusra buknak: Raj náczi: Orosz gyerekek játéka: Oroszországban még a kommunisták is náczik:

Biszku kontra Zentai

Mint az a különböző hírforrások szerint, és az imént beposztolt gyorshír alapján is ismeretes: Zentai Károlyt mégsem adják ki a letelepedett angol bűnözök mai leszármazottjai.

5 év, kedves elvtársak! 5 év! Ennyi ideje küzdünk, várjuk a megfelelő döntést a nyilashuliganista vénember ügyében. És tessék, ez a jutalmunk!

A már életkorában is náczi (88 éves) Zentai öreg kisnyugdíjjasként fog meghalni egy tengerpari nyaralóban, mindenféle ápolói ellátás, és életkörülményjavító feltétel mellett. Tehát a jogosan megérdemelt hideg börtönt és a vén testére kiéhezett tucatnyi kancigányt úgy tűnik végleg megúszhatja. Hiába verte meg és kínozta halálra zsidó fajtársunkat ez az undorító fasiszta szörny (ráadásul mielőtt megölte volna, megette annak belsőségeit, és beleszart a cipőjébe), a várt büntetés elmarad.

Míg a jog Zentait megvédte, addig egy másik öreg harcost épp most készül elholokausztálni. Biszku Bélát, a keménykezű munkásmozgalmi hőst, a FIDESZ törvényi eszközökkel fosztaná meg jól megérdemelt kisnyugdíjjától!

A szerény, mindössze 642 ezer forintos jövedelmet minimum elharmadolnák, de az is lehet, hogy az átlagnyugdíj szintjére csökkentenék. Ez azt jelentené, hogy Biszku elvtárs, korábbi belügyminiszter kénytelen lenne kisebb villába költözni, és az öreg, eszmei értékét tekintve felbecsülhetetlen szolgálati Volgáján is túl kéne adnia.

A lelketlen patás diktátor (Orbán Piktor) és hű talpnyalói egy egész élet gyümölcsét tennék tönkre, habzó szájjal vernének porrá egy jól felépített emberi egzisztenciát. Hugyoznák le egy kommunista hős természetfeletti nimbuszát!4

Nekem személy szerint, mindig is példaképem volt a Béla, fajtársamnak, sőt elvtársamnak tekintettem. Minden szervemmel tiltakozok tehát az ellen, hogy a kisnyugdíjján keresztül meghurcolják ezt a szegény, ámbár kurvára megvénült teremtést! Hát nem volt elég büntetés a mozikba került, őtet lejáratni kívánó propaganda film?! Mélységesen fel vagyok háborodva! És ezúton is felszólítanám a kedves fajtársakat. Ne tűrjük el az ilyen és ehhez hasonló igazságtalanságokat!

Láthatjuk, ahogy megfordult a világ. A náczik szabadon engedése egyfajta divat lett. Hiába a Wiesenthal Központ és a Szarmagyar állam minden erőfeszítésének! Ezzel szemben a szocializmus ikonjait leköpdösik, nyilvánosan lejáratják!4

Igazságot és kenyeret a népnek! Büntessék a valódi háborús bűnösöket!

 

Nézz a tükörbe!

Nézz a tükörbe!

Bartus László

2010. április 26.

Ezen a héten jelentős teret szenteltünk a holokauszt áldozataira való megemlékezésnek. Csakazértis. Arról kell beszélni, ami fontos. És ma hazáját szerető magyar embernek nem lehet más fontosabb, mint az országot elárasztó antiszmitizmus és nácizmus, az embertelenség és a gyűlölködés ellen felemelni a szavát.

Akik ma azt mondják, hogy elég ebből, hogy mikor hagyják már abba a holokauszt emlegetését, azoknak azt mondjuk, hogy elég a náci szövegekből, az uszításból, a zsidózásból elég, mikor fejezik már be végre. Ma tisztességes magyar ember nem tehet mást, mint felmutat 600 ezer magyar embert, köztük gyerekeket és öregeket, olyanokat, mint a Te gyereked, unokád vagy az apád, akiket állatok módjára vagonokba tereltek, majd gázkamrákban iparszerű keretek között elpusztítottak. Ma rendes és tisztességes, igaz magyar ember nem tehet mást, mint rámutat arra, hogy akik most ugyanazt mondják a zsidókra és a cigányokra, mint amiket a Horthy-korszakban mondtak rájuk, azoknak ugyanaz a gyilkos és embertelen gyűlölet van a szívükben, mint ami annak a 600 ezernek a meggyilkolásához vezetett. Ha valaki egy kicsit is szereti a hazáját, az most arra figyelmeztet, hogy ami most zajlik, annak ez a vége.

Ne szépítsük: majdnem húsz százalék magyar szavazott egy igazi, velejéig romlott náci pártra. Senki nem mondhatja, hogy nem tudhatta, mert ezeknek minden szövege, megnyilvánulása egyértelműen bizonyítja, hogy ugyanolyan nácik, fasiszták és nyilasok, mint az elődeik voltak. Ezért akik a Jobbikra szavaztak, azok is nácik. Ne tessék hablatyolni a politikai elitből való kiábrándulásról, mert abból nem következik, hogy náci pártra kell szavazni. Aki náci pártra szavaz, az náci, Ez ilyen egyszerű. És nehogy azt gondolja bárki, hogy attól, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, mostantól majd tisztelettel beszélünk róla, meg a szavazóikról, és kerüljük kimondani, hogy ez egy rohadék fasiszta, náci párt. Nem fogjuk. Aki a Jobbikkal szimpatizál, aki rájuk szavazott, az nézegesse a Holokausztról készült fotókat, a hullahegyeket, a legyilkolt gyerekeket. És nyugodtan képzelje oda magát a hullahegyek mellé a gyilkosok közé, mert közülük való. Szeretném emlékeztetni a felháborodott kedves magyar testvéreinket, hogy azok, akik azt a gyilkolást elindították, akik antiszemita szövegeket mondtak, akik a zsidókat beterelték a gettókba, akik elszállították őket a gázkamrákba, azok is csak ugyanúgy jó magyar embereknek nevezték magukat, mint a mostaniak. Azok éppen úgy kommunistáztak és zsidóztak, mint most Te a Second Avenue-n, olyan fröcsögéssel, hogy utána meg kell törülközni. Azok ugyanazt mondták, amit Te, hogy a zsidók az okai mindennek, és csak le akarják járatni a nagyszerű magyar népet azzal, hogy antiszemitának mondják. De nézd meg a fotókat, mi lett belőle.

És nézd meg azokat, akik visszajöttek, és akiknek a lakását, a vagyonát már megint kinézted magadnak, hogy ottmaradt a fél családjuk. És tudod, mi az érdekes? Hogy ezek után még mindig magyarnak mondják magukat. Képesek voltak oda visszamenni, ahol ezt megcsinálták velük. És most mit látnak, hogy kezditek elölről. Te azt mondod, hogy nem? Ülj be egy taxiba Budapesten, menj be egy boltba, ülj le egy kávézóba, két percen belül a zsidózást hallod. Ugyanazt a mocsadék szöveget, amit Te is nyomatsz, miközben azt mondod, hogy nincs antiszemitizmus.

De emlékezzetek, mi lett ennek a következménye. Nemcsak az, hogy meghalt 600 ezer zsidó, mert azokért, ugyebár, nem kár. De emiatt elveszítettétek az ország egyharmadát, negyven évig görnyedtetek a kommunista diktatúra alatt, Isten büntetéseként, hogy megtanuljátok becsülni és tisztelni az embertársaitokat. És elfelejtettétek. Mert Magyarországon ma nem húsz százalék náci érzelmű ember van, hanem legalább hatvan. Húsz nyíltan rájuk szavazott vagy nem ment el, másik húsz ott lapul a Fideszben, a harmadik húsz elítéli a nácizmust, de ha megkérdezed a zsidókról, ugyanazt mondja, amit az Adolf Hitler. Hitler ma Magyarországra költözne, sehol nem érezné magát olyan jól, mint ott.

Jó ezt hallani? Nem, ugye? Pedig igaz. Akkor be kéne fejezni. Ebben igaza volt Vonának: Magyarország kétharmada Jobbikos, csak még nem tudja. Azt írtuk Orbánról a múlt héten, hogy tiszta lappal indul. Igen, de ez csak a kormányzásra igaz, nehogy bárki azt mondja, hogy eleve rosszindulatúan állunk hozzá. De nincs tiszta lap mindazzal kapcsolatban, amit eddig tett. Mert ezt a mocskos náci hordát ő szabadította Magyarországra, igenis a náciknak és a Jobbiknak köszönheti az elsöprő győzelmét, mert azok fertőzték meg a magyar népet, és ő a szélsőjobboldali indulatok szárnyán repült a kétharmados hatalomba.

Az a nemzeti egység amiről ő beszél, a demokrácia vége. Ha komcsi az, aki nem rájuk szavaz, aki másképp gondolkodik, az náci szöveg. És ezek kommunistáznak? Tudod, hol voltak ezek 1982-ben? Ott bokáztak a Pártbizottságnak. Ez nem a polgári középosztály hangja. Ezek azelőtt nyilasok voltak, a fordulat után kommunisták lettek, most megint nyilasok, de ha változik a helyzet, egy perc alatt lesznek megint kommunisták. Ez egy típus. Most ezek a hangadók, ehhez igazodnak. Vigyázz Magyarország, mert ha rájuk hallgatsz, a vesztedbe rohansz!

Forrás: http://nepszava.com/index.php?topic=1&page=4616

Püspökladány

Bizonyára hallottatok már az új püspökladányi Jézusunkról. Ez kábé azt jelenti, hogy újra itt az alkalom elővenni a poros pirítósos képeket, és veszekedni rajta, hogy valódi-e, vagy nem-e valódi az a Jézus.

Akik kételkednek ezekben a jelenségekben, azok azzal érvelnek, hogy ha Jézus fajtáját számításba vennénk, akkor az ábrázolásokkal szemben, az emberek képzeletében valami egészen más kellene, hogy kirajzolódjon róla. Röviden összefoglalva annyi a problémájuk, hogy szerintük a Mester kinézetre nem elég zsidó.

Amiben egyébként igazuk is van, csak abba nem gondolnak bele a gyökerek, hogy ha isteni erejükkel pirítósba tudnának rajzolni, mekkora értelme lenne már egy olyan képet belefaragni, amit egyik buta ember sem ismer fel.

A sok szart félretéve én azért elkezdtem kételkedni. Több százezer képet néztem át az összehasonlító teszt során, aminek végül 88,14%-os egyezéssel meg is lett az eredménye.

A bajszát, meg az orrát figyeld!

 
Free Puszi Őrnagy