Hétköznapi magyarok élete

A következő cikksorozatunk oldskool vizekre evez. Egykor a náczivadász közösség sokkal nagyobb figyelmet szentelt azon kétségtelen tény bizonyítására, hogy mindenki náczi. Azaz, náczit nem csak tévében lehet látni, vagy újságban olvasni. Nyomatékosítanunk kell, hogy a  náczik folyamatosan kitöltik a rendelkezésükre álló teret. A náczik még mindig a világot megtestesítő anyag molekulái. Ott vannak mindenkor, mindenhol, mindenütt és mindenben.

Nyújtsuk ki karunkat, tárjuk szét ujjainkat és szeljük át a levegőt tenyerünkkel! Érezzük a levegőben megbúvó fasiszta molekuloidokat! Érezzük ahogy ott lapulnak, ott az ujjaink között és lesben állnak! Várják, hogy lecsaphassanak, kiirthassanak minden zsidó szervezetet, hogy atomjainkból végleg kivonják az elemi részecskéket, hogy kovalens kötéseinket erővel válasszák szét és megsemmisítsék anyagi mivoltunkat.

Newton 4. törvénye kimondja, hogy minden Zsidó gyarapodást náczi ellencsapás ér. Na ezen a ponton kell megálljt parancsolnunk és megváltoztatnunk a fizika törvényét. A zsidóság legyen egy következmények nélküli fekete lyuk, ami beszippanthatja az összes anyagi javat, magába építhet mindent ami érték és örökre eltünteti azt, ami ellene van.

Távolabbról nézve a dolgot, a magyar nép pont az ilyen fasiz töltésű atomok halmaza. Sokkal egyszerűbb halmazokat pusztítanunk, mint a parányi atomokat egyenként felhasítani. Lássátok hát, hogy e népi fertő mennyire aljas még a hétköznapokban is:

Hétköznapi magyrok élete

Hozzászólások

Manna Frank képe
 

Még szerencse, hogy fordított esetben nem látszik, mi mire gondolunk! Persze a magyarokról ezt mindig is tudni lehetett! Ja és nézzétek meg azokat a gonosz szemeket! (hehe)

 
PerecSimon képe
 

Ami súlyosabb mindennél, az az, amiben Einstein tévedett:
A náczizmus gyorsabban terjed a fénynél!!
Ezért képes elhagyni az általunk képviselt fekete lyukat.
Ezért olyan nehéz megállítani.

 
Dr. Kocsis László képe
 

Fajtársaim, jó az irány, mindenféle tudományos katyvasz segítségével fekete lyukat beszélhetünk a szarmagyarok hasába. Még több tudományos zsidóságot a náczivadászra!

 
Weisz rabbi képe
 

Erre a célra alapítványt kellene létrehozni, ahova te tudnál utalni a minisztériumból.

 
Dr. Kocsis László képe
 

Tudományos Fúzió Revizionizmus a Nemzet Jövőjéért? Jó lesz? Persze a mi nemzetünkéért....

 
Weisz rabbi képe
 

Tökéletes. Már csak egy bankszámlaszám kell és utána rendezünk tudományos konferenciát, ahol a pénzt szétosztjuk Jahve áldásával.

 
Trychydts képe
 

Remekül rámutattál a NEMZETI ÖSSZETARTÁS kifejezés eszenciájára.
A Mi mózesi nemzettségünk összetart az egész világon, ők meg eltartanak minket.
Cserébe mi megmondjuk, hogy mit tehetnek és mikor.

 
Hasszelhoff Dávid képe
 

Ezért jövök én rettegve mindig a bankba...

 
_malatz_ képe
 

Csecs Emőke náczi járművében látható a deportálási lista fejléce :(

 
Dr. Kocsis László képe
 

igen a Warning feliratos papiros a babakocsiban, erre én is felfigyeltem ám. Csak hát ha kiejtem ezt a szót egyből jönnek az atomhatalom ellenes gójok és basznak.

 
_malatz_ képe
 

babakocsi ? én úgy látom, hogy az egy álcázott PzKpfw XXI - IDF kódja : Hamvasztó

 
Dr. Kocsis László képe
 

Ja tényleg, ó a picsába, milyen jól álcázzák ezek a rohadtak! Meg se kérdem mi történik a bal oldalon található piros gomb megnyomására.

 
Weisz rabbi képe
 

Ha arra gondolok, hogy mindez 5-10 perc utcai fotózás eredménye, akkor teljesen összecsinálom magam. A gazdasági világválságot, meg nem mi, zsidók, hanem a gójok idézték elő, mint ahogy a tv-ben Kender Péter is mondta, méghozzá azzal, hogy a Jobbikot bejuttatták az EU parlamentbe.

 
M Péter György aka Kirekesztett képe
 

Remélem nem nekem kell rávilágítanom arra a tényre, hogy az úgynevezett "tanár" mögött a falon nem Sztalin, vagy Rákosi kép van, nem ám... Hanem Micnisapka!! Kettőskereszt!! Árpádsáv!!! És mindez együtt: címer!!! Föjj. És a babakocsis gyerek alatt a padló? Árpád-kockás!!! És a kozmonauta (ugye, így hívják?) váll-lapján meg mi van?? Árpád-sáv!!!

Elhatárolódom.

 
Korlátolt Antista képe
 

Biztos zavarja őket, hogy amíg mi olyan gazdag országokat gyarapítunk mint Ciprus, Svájc, addig ők ennek a koszos Szarmagyarországnak adóznak. Ráadásul az összes adóbevételt mi vesszük fel, és a visszaosztás során is nekik jut kevesebb, holott mi egy szűk kisebbség vagyunk.

Az a baj ezekkel a bőgatyás parasztokkal, hogy túl sokat kombinálnak. :C

 
NoName képe
 

Zsidókat a holdra projectet támogatnám én is :)

 
NoName képe
 

Amúgy jó post.

 
Weisz rabbi képe
 

Csodálkoztam volna, ha a náczisertés lelkednek nem tetszett volna...

 
NoName képe
 

Zsidókat a holdra project ne tetszene! Támogatnám én is :)

 
A megtorló Hun képe
 

A projektet én is támogatnám.
A hold ideális antifa hely

 
Névtelen náczi képe
 

A Corvina Kiadó sorozata, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a világtörténelmi témák mellett eredeti művekben dolgozza fel a magyar történelem fontos korszakait. A Kádár-korszakot bemutató kötet után Gyáni Gábor történész könyve a Horthy-korral, a két világháború közötti időszak hétköznapjaival foglalkozik.
-------------------------------
certification dumps | ase training

 
Névtelen náczi képe
 

A Corvina Kiadó sorozata a Mindennapi történelem sorozat, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a világtörténelmi témák mellett eredeti művekben dolgozza fel a magyar történelem fontos korszakait.
---------------------------------------
a+ exams | mcdst

 

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <del> <ins> <sup> <sub> <small> <big> <img>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • [video:URL] segítségével videókat lehet beilleszteni
CAPTCHA
Ezzel a hülye képpel leellenőrizzük nem-e vagy-e egy büdös retkes robot náczi-e. Kis és nagybetű nem számít, csak pöntyögjed. Ha kiderül, hogy nem vagy robot náczi, akkor többet nem jelenik meg ez a szar.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!

 
Free Puszi Őrnagy