SP AIDS-es lett!!!

AIDS-es lett a soproni rapsztár, Éder Krisztián "SP"

Tragédia, sajnos egyre több az AIDS-es fiatal.

SPCsütörtök reggel Sopron város kórháza megerősítette hírt, valóban HIV+ lett a múlt hét csütörtökön kivizsgált fiú eredménye. Egy soproni napilap írta meg először, hogy Éder Krisztián az SP zenekar frontembere nincs túl jó állapotban. Hónapok óta rosszul érezte magát, fáradtságra és levertségre panaszkodott. A fiatal fiú háziorvosa vírusos fertőzést diagnosztizált, ezért további kivizsgálásokra utalta be a helyi Erzsébet Kórházba. A kedden kiszivárgott információ, miszerint SP a rapsztár Aids-es, most sajnos beigazolódni látszik.

Bodor Renáta az osztály vezetője elmondta: Egyre többen fertőződnek meg a homoszexuális fiatalok körében. Míg 2008 decemberéig csak három ilyen hiv+ megbetegedés történt, 2009 novemberéig ez a szám már kétjegyűvé vált Sopron városában. Óvva intek minden fiatalt, hogy a bálványozás hevében meggondolatlan kapcsolatba kezdjen. A védekezés mindig mindennél fontosabb, erre a szülőknek is oda kell figyelni - figyelmeztetett az osztályvezető.

Ne engedjék meg gyermekeiknek a túlzott alkoholfogyasztást, amellett, hogy használatával megfeledkeznek a helyes védekezésről, még elképesztő káros is lehet számukra, mivel szervezetük még kialakulóban van. A szexualitás tiltása helyett inkább saját kezűleg ellenőrizzék, van-e a gyermeknél óvszer. A tiltás rossz irány, azzal csak azt érhetik el gyermekénél, hogy nem mer óvszert tartani magánál, nehogy meglássák mire készül. Azonban ha oda jut, nem lesz módja a megfelelő védekezésre. - Véli Renáta

Krisztián rajongói között már a múlthéten kitört a pánik, rengeteg kétségbe esett fiatal keresett meg. Megnyugtatásként mondom, egy-egy csókkal nem lehet a vírust elkapni. Azonban ha valakiben kétség merülne fel, független ettől is, azonnal forduljon orvoshoz! Ez egy olyan dolog, amit nem lehet halogatni, de modern orvosi eszközökkel teljes életet lehet mellette élni, akár 80 éves korig is. Nem beszélve arról, hogy előbb utóbb meg fogják találni az ellenszerét, de addig kezelni kell.
  - mondta a főnővér.

Az hírrel kapcsolatosan megpróbáltuk megkeresni  Szlavik Gábort, Éder Krisztián nevelőapukáját, de sajnos üzleti elfoglaltságra hivatkozva nem nyilatkozott a történtekről. Az egész szerkesztőség kíván mielőbbi gyógyulást Krisztiánnak, reméljük hamarosan újra láthatjuk a színpadon.

(Forrás: hkm)

SP szomorú arca, miután megtudta a gyászos hírt: nincs többé análszex.

Kocsis:

No comment! Gyerekek, figyeljetek oda mert écbácsi ánusz lyukon is terjed! Egyébként most mondta Kdeniel, hogy Sopronban az egyik ház falára ki van írva: SP-nek 12cm-es!!! - Úgyhogy... figyeljetek oda!

UPDATE!!!4!

Forgatócsoportunk azonnal a helyszínre sietett, hogy interjút csináljon a művésszel, azonban ez a váratlan látvány fogadt minket:

Kedvünk támadt a fiúk közé ugrani, de a betegség híre elrettentett.

Íme egy kép az archívumból, melyet még én készítettem fénykoromban, meleg esküvői fényképészként:

Hát nem aranyosak? És most le kell mondaniuk miderről.
Igazán szomorú.

Figyelem! A fenti képeket és cikket egy másik oldalról vettük át,  valóság tartalmáért nem mi felelünk! De valjuk be, elég eredetinek látszik.

 

Hozzászólások

Névtelen náczi képe
 

Úristen! Azaz, ó Jahve! Ha ezt a kisöcsém megtudja... Nem ülne így a sávszélen a kurva anyját!

 
Névtelen náczi képe
 

ÓÓ haggyatok már!! SP nem éces, és a képeken se ő van!! Az "ágyas" -nál főleg! Látszik hogy csak a feje be van illesztve!!

 
Névtelen náczi képe
 

Sp egy farturo ****** meg éces is... de magas IQ-ra vall hogy rájöttél nem ő van a képeken

 
simon képe
 

Nem is igaz! Ő van a képen! DE DE DE DE DE DE DE DE DE DE DE DE!

 
Névtelen náczi képe
 

szerintem nincs igazad kiváncsi vagyok vajon miért utálod SP t ennyire. Szerintem nagyon jól nézz ki

 
Névtelen náczi képe
 

igazad van irtójól néz ki
:)
(szexi)

 
Névtelen náczi képe
 

SP egy kibaszott buzi akit segbekurt egy néger rabszolga és ezért AIDes lett

 
Névtelen náczi képe
 

miért vagytok ennyire köcsögök????ő is csak egy ember!ha beteg akkor beteg és ezért nem kéne basztatni!

 
Névtelen náczi képe
 

olyan szép akar egy új traktor egy kis köcsög buzi aki aidses is tutira ezt mindenki tudja a buzik elkapják különben is én azt mondom az aids nem betegség a homosexualitás az betegség az aids az ellenszere szerintem sokan eggyet értenek vele köcsög buziktól csorró heroinisták is elkapják az aidset mert ugyan azzal a tűvel szurják magukat mert nincs szegényeknek pénz újra.Visszatérve sp-hez csak kis 15 éves emos vagy techtonikos személyiségzavaros kislányoknak tetszik akik mindenbe beleülnének ami kemény én szerintem üljenek inkább a wc bellé a kefére.Jah ha valaki találkozik ezzel a kis buzival és jól pofán bassza annak nagy összegü pénz jutalmat adok.:D.

 
Névtelen náczi képe
 

Nagyon szánalmas az oldal szerkeztője! Nemtudom, mit kell tarandáli.Egyáltalán nem AIDS-os, és le lehetne mostmár állni!Mit kell kialálgatni? Persze, elment az Erzsébet kórházba, én meg a török császár vagyok!Amúgymeg a képszerkeztéssel le lehetne állni, mert annyival világosabb SP bőre, hogy tisztára látszik a szerkeztés.NÉzzen már tükörbe aki ezt az oldalt csinálja!Egy kis otthonülő paraszt, földművel, disznótenyésztő lehet, s csak arra képes, hogy befikázza ♥SP♥-t, mert féltékeny, hogy ő valamit elért, és hogy belé vannak zúgva a tinilányok!Nemtudom, hogy esne az oldal szerkeztőjének, meg az összes olyan hozzászólónak, aki utálja, hogyha azt terjesztenék, hogy AIDS-os, meg meleg, meg stb.Álljatok le, mert ez csak szánalom, és aki elolvassa ezt, az nem úgy fogja gondolni, hogy "de jó hírt olvastam.Tök jó ez az oldal!", hanem úgy hogy "De rohadt szánalmas ez a szerkeztő.Nagyon szar az oldal!"Szóval ajánlom a bekussolást neked! Trágárhangú szarcsicska vagy. ♥SP♥-nek annyira jó hangja van!Ellentétben veled! Neked csak azt kívánom, hogy legyél AIDS-os! Imádom ♥SP♥-t! Forever ♥SP♥!♥ Na csá, te dög! ♥SP♥

 
Névtelen náczi képe
 

SZERKESZTŐ! és AIDS-es! egy magyar tanár.

 
Dr. Kocsis László képe
 

Écos vagy ecséém!

És hadd egészítsem ki magyartanárunkat:

1/a: "Nemtudom, mit kell tarandáli"
A "nem tudom" az két szó, és ebben a mondatban nem kell vessző utána.

1/b: A tarandáli lehet, hogy helyesen van írva, csak azt nem tudom milyen nyelven.

2: Mondatvégi írásjelek után szóköz van.

3: A "kialálgatni" szó, valószínűleg kitalálgatni lenne helyesen.

4/5: a "mostmár", "Amúgymeg", "Trágárhangú", "szarcsicska" is két szó!

6/7: A "szerkeztés" az szerkesztés, ebből adódóan a "képszerkeztéssel" az képszerkesztéssel helyesen.

8: "befikázza" lehet kifikázza, vagy lefikázza, befelé nem fikázunk, esetleg betuszkoljuk a fikát az arcüregünk mélyébe.

És ahogy már írták, AIDS-es, fonetikusan leírva ejtsd écesnek!

Sok siker az érettségihez babám!

 
Weisz rabbi képe
 

Tévedsz, nem SP feje van beillesztve hanem a másik figurának aki mellette fekszik. Ugyanis az államtitkárúr kérte, hogy ha közlik a képet akkor másoljákfelül a fejét más fejével, nem akarja, hogy a vérhírtv rászálljon.

 
Névtelen náczi képe
 

igy igaz amugy is SP nincs ilyen izmos xD

 
Névtelen náczi képe
 

sp télleg AIDS-es mert egy rohadt buzi és elfelejtette kinyitni a zacsit az beszaladt az ánuszába a sok kisgyermek meg a HÍVEIXDmindenki tudja hogy nme ő van ott az csak a poén kedvéért van bevágva

 
Névtelen náczi képe
 

Jajjjjj ez most komoly?:D hogy te mennyire sötét vagy:D

 
Névtelen náczi képe
 

Jajjjjj ez most komoly?:D hogy te mennyire sötét vagy:D

 
Névtelen náczi képe
 

Basszuss...ennyire köcsög már nem lehet senki annyira látszik hogy a fej bewan illesztve -.-" tulajdonképiss ha nem látta volna valaki sp a fúkuszban volt és bebizonyította hogy nem AIDSES.
Aki még ezután sem hiszinézze meg youtuben vagy ahol akarja de nem aidses...
SZÓVAL (N)
Báj.
SP♥

 
Névtelen náczi képe
 

szegény ha a picsát szeretné nem a faszt akkor nem lenne aids es csak 1 kép maradsz mert megdöglesz 1 hét allatt!! huljanak a buzik.

 
Névtelen náczi képe
 

Hogy ti milyen szánalmasak vagytok...-.-"

Látom nincs jobb dolgotok, mint, hogy őt fikázzátok...

Gratulálok! -.-"

 
Névtelen náczi képe
 

nem szeretem Sp-t de baszus hogy lehet ennyire szánalmasak az emberek?
bewan illesztwe.Meg ha meleg is? akkor nektek mi közötök wan hozzá?:D mennyél az utcán és látsz elég buzit nem kell csak azért fikázi walalakit mert nem jön be a pofája. nah és miwan akkor ha kurwa jófej Sp.?:O
-.-"

: D

 
Vélemény kisasszony képe
 

Figyelj, SP! Tudjuk, hogy te vagy az! Lépj tovább, már senki nem foglalkozik ezzel a dologgal! Elmúlt az a 15 perc hírnév, amit nekünk köszönhetsz. Tudom, hogy kellemetlen, de akkor is ez van.

 
Névtelen náczi képe
 

Hogy ti milyen szánalmasak vagytok...-.-"

Látom nincs jobb dolgotok, mint, hogy őt fikázzátok...

Gratulálok! -.-"

 
Névtelen náczi képe
 

ne szidd SP-t ő így is úgy is jó!!!!

 
Névtelen náczi képe
 

Nagyon szánalmas az oldal szerkeztője! Nemtudom, mit kell tarandáli.Egyáltalán nem AIDS-os, és le lehetne mostmár állni!Mit kell kialálgatni? Persze, elment az Erzsébet kórházba, én meg a török császár vagyok!Amúgymeg a képszerkeztéssel le lehetne állni, mert annyival világosabb SP bőre, hogy tisztára látszik a szerkeztés.NÉzzen már tükörbe aki ezt az oldalt csinálja!Egy kis otthonülő paraszt, földművel, disznótenyésztő lehet, s csak arra képes, hogy befikázza ♥SP♥-t, mert féltékeny, hogy ő valamit elért, és hogy belé vannak zúgva a tinilányok!Nemtudom, hogy esne az oldal szerkeztőjének, meg az összes olyan hozzászólónak, aki utálja, hogyha azt terjesztenék, hogy AIDS-os, meg meleg, meg stb.Álljatok le, mert ez csak szánalom, és aki elolvassa ezt, az nem úgy fogja gondolni, hogy "de jó hírt olvastam.Tök jó ez az oldal!", hanem úgy hogy "De rohadt szánalmas ez a szerkeztő.Nagyon szar az oldal!"Szóval ajánlom a bekussolást neked! Trágárhangú szarcsicska vagy. ♥SP♥-nek annyira jó hangja van!Ellentétben veled! Neked csak azt kívánom, hogy legyél AIDS-os! Imádom ♥SP♥-t! Forever ♥SP♥!♥ Na csá, te dög! ♥SP♥

 
Névtelen náczi képe
 

Hát Én egyet értek az előttem szóló Kocsis László-val.
Mellesleg még annyit hozzátennék, hogy Sp tényleg egy rohadt kis seggnyaló pöcs, aki hogyha nem szopott volna, akkor most is csak egy senki lenne...
Senki nem ismeri, ráadásul egy cseppet homár is...
És még Ő a példakép.
Akkora pofája van mint a Bécsi kapu.
Ennyi!
Sp egy buzi!
(Egy lány)

 
Névtelen náczi képe
 

fuh mekkora fasság ez scak azért csináljátok zet mert irigyek avgytok rá...és oppp nem aidses és enm buzi..oppp..nem kell befeketiteni..csak egyszerüen buknak rá a lányok mert jo pasi és nem yolan szánalmas nyomorék mint1esek...

 
Liberális rabbi™ -Benjamin Yitzhak Yisrael Cohen™- képe
 

Buta gój liba! Menjél drogozni! Maszturbálj a meleg pasikra! Legyen abortuszod sok, de gyereked egy se!

 
Kolompár Szebasztián képe
 

omfg, akkor lehet én is az vagyok???
csak mert a múlt héten buli után.. nos, felhívott a szobájába amíg anyukája aludt... értitek.

 
Névtelen náczi képe
 

kiafaszom vagy te fasisztavadászgeci?
kinekképzeledmagad?
neten kesresztül bárkit lehet szidni
fogadjunk h egy 15 éves kis fasszopo gecilááda vagy takaroggyá vissza anyádba

 
Névtelen náczi képe
 

Hagyd békén az ágytársamat, te rohadt náci!!! Könnyű itt neten keresztül szidni a más-okat, te szemét homofób!!!

 
Éhes Horák képe
 

Vigyázzatok a szomszéd srácakkal!

 
Dr. Kocsis László képe
 

Sajnálom a sok kis kétségbeesett emóst, lehet, hogy ezek után tényleg felvágják az ereiket.

 
Névtelen náczi képe
 

ez ott volt.:D egyébként meg ha tényleg így van én csak örülni tudok neki. útálom az ilyen tróger idiótákat.... továbbá tényleg tele van melegekkel ez akommentrésze vagy csak csajok próbálnak fiú nick név alatt írkálni??:/

 
Névtelen náczi képe
 

A legtöbb emos nem is ilyen

 
Névtelen náczi képe
 

nem vagyok náci én mindenkit elfogadok

 
Rosenberg Dani képe
 

Erről akkor sem fogok lemaradni.
Egy ekkora sztárral még akkor is kefélek egyet, ha éppenséggel HIV, ha engem hív.

Kedves Krisztián!
Ne legyél szomorú, mi veled vagyunk és veled is leszünk a végsőkig.
Persze nagyon fogsz hiányozni, de 50 másik szépfiú lép majd a helyedre, akiket most kezdünk el CASTingolni.

 
Névtelen náczi képe
 

szerintem akkor is ö a leghelyesebb sztár az egész világon and everyone here who wrote those ugly comments about him is jelous vagyis féltékenyek vagytok SP re erre csak 1 mondásom van get a life egyébként nem vok náczi én mindenkit elfogadok olyanak amilyen btw lány vagyok

 
Hászid Zoli képe
 

vajon elhatárolódni szombaton is lehet?nem-e szombatszegés?hmm

 
Horowitz Lívia képe
 

+1 :)

 
Farizeus Antal képe
 

ha aznap csak százat léptél, és egyszer ánuszoltak meg. kivéve ha écces vagy, mert akor terjesztettél, így elatárolódni csak vasárnap tudsz.

 
Sammy képe
 

Aztanemjóját ez az Espé gyerek nagyon keni a témát! Megmondom a zőszinteséget, kicsit irigylem is, de azért csumiláznám a kakilóját!

 
Rosenberg Dani képe
 

"Sopronban az egyik ház falára ki van írva: SP-nek 12cm-es!!!"

De ez a 12 centi csak az átmérője, he!

 
Kolompár Szebasztián képe
 

most már baszhatja. szó szerint. persze én mindíg is tudtam, hogy ez lesz...

 
Sammy képe
 

Amúgy milyen város az a Sporon?

 
Éhes Horák képe
 

Éces

 
Kolompár Szebasztián képe
 

én úgy tudom, legalábbis a nagymamám mesélte, hogy minden soproni éces. igaz lehet ez?

 
Éhes Horák képe
 

Nem, nem mindenki, de nagyon sokan.

 
Névtelen náczi képe
 

ez hülyeség.! én is soproni vok és fél sopront v többet ismerem de ez hülyeség...nem écesek... lehet h van 1-2 ember de az hol egész sopron...

 
Névtelen náczi képe
 

meg am sem igaz még az sem h sp éces nem hogy egész sopron...erről ennyit..

 
ViliDzspípül képe
 

Sajnos igaz,már a borukat is úgy hívják:
"Soproni Éccfrankos"

 
Kolompár Szebasztián képe
 

Éder Krisztián kirekesztő náczi!!!4! nem elég hogy éces, de még el is nyomja azokat, akik fel akarják hívni rá a tömegek figyelmét:sajtószabadság? wat? 

 
Névtelen náczi képe
 

heh nagyon látszik hogy összevanak vágva a képek ez hülyeség am. Sopronba tényleg sok az éces de ettől még nem buzik

 
Éhes Horák képe
 

Holokauszttagadó. :-Y

 
Névtelen náczi képe
 

Ha ez tényleg igaz akkor megérdemelte amit kapott a kis kamumayer BUZI!!!!!!!!! Mert mikor megismerte az ország ö volt a nagy raper most meg ilyen nyálas gusztustalan zenét nyom a kis fasz. Mondjuk raper se volt csak egy csicska

 
Névtelen náczi képe
 

pfff...szánalom aki ezt kitalálta, elképzelem,hogy milyen élete van: apu alkoholista, mindennap veri anyut én meg félresikerültem, és mivel nem vagyok magammal megelégedve, ezért kitalálok ilyen sztorikat olyanokról, akik kevésbé lúzerek!Vagy a kettes verzió: apu gazdag és mindig úton van, anyu nem mutatja ki, hogy szeret és szeretethiányom van!Ezért vagyok ilyen!! Am meg, aki azt mondja,hogy SP rapper az még életében nem hallott igazi rappet ennyi, szóval kikérem magamnak,hogy SP-t rapparnak hívják!am ez a cikk egy nagy ratyi a megfogalmazáson is látszik,hogy szaros hülyegyerekek írták, a képek meg mivel vannak szerkesztve?Painttel??XDezt még gyakoroljátok:P!na csövi lúzerek:P

 
Névtelen náczi képe
 

Komoly, elegem van ebből az egészből, aki kitalálta ezt az akkora paraszt, hogy kutya helyett disznó őrzi a házát! komolyan, elég ebből a sok sületlenségből. híres akarsz lenni, nem tudsz semmit, hagyd már abba ezt az én vagyok a vki a többi meg senkizést, nagy lószar vagy te a gané tetején. idő kérdése és rád lapátolnak még pár adag szart. és igen néztem tükörbe, de én azért nem vagyok ilyen, mert bennem nincs meg az, hogy lebecsmérlek mindenkit a sárga földig, elvégre SP is ember, neki is van olyan élete amiről nekünk NEM KELL tudnunk, ha vki nem tudná ez a MAGÁNÉLET. hagyjátok abba ezt az egészet, most és a jövőben is, mert ezzel csak magatoknak és nem azoknak akiről írtok, nem azoknak ártotok. sztem szart se ér amit csináltok vagy csinálsz, kb. annyit hogy mindenki hülyének néz, sőt pofátlan, hülye, önfejú, alattomos, senkiházi, tudatlan kis porszemnyi majomnak aki bevetít itt másoknak. szval fejezd meg mert ebből sztem BAJ LESZ.

 
Névtelen náczi képe
 

annyira nincs igazad nekem tetszik ö is meg a zenéje is zou are the slave

 
Névtelen náczi képe
 

you are the slave and not him

 
Névtelen náczi képe
 

egyre jobb lessz a végén SP terjeszti Szívás :S

 
Névtelen náczi képe
 

sok idióta buzi emós geci, dögöljön meg az összes. ennyi:D

 
Névtelen náczi képe
 

kösz nem látszik de én is emos vok

 
Névtelen náczi képe
 

HÁHÁHÁ a kis buzi

 
Névtelen náczi képe
 

hát erre csak azt tudom mondani jön még zsidóra gázkamra

 
Névtelen náczi képe
 

OMG remélem nincs igazad én nagyon sajnálom és tisztelem a zsidókat

 
Névtelen náczi képe
 

nem mondod, hogy össze vannak vágva, ha nem szólsz fel sem tűnik. röhögj rajta ne azt nézd mi igaz belőle

 
Kolompár Szebasztián képe
 

+1 iloveyou

 
panelproli képe
 

dupla gumi.nem baszni (seggbe)

 
Predator képe
 

Kiírták a buzik magukat, már csak a zsidókat és a cigányokat kell lerendezni megint.

 
Névtelen náczi képe
 

SP MELEG?????NEM IS TUDTAM BAZME4G!

 
Névtelen náczi képe
 

hát nézz rá

 
Kolompár Szebasztián képe
 

nehogymár, köztudott tény! a 6.000.000. áldozat után ez a másik dogma amit el kell fogadni mindenkinek.

 
ViliDzspípül képe
 

Kapjá' má' a faszfelyedhez vazze'!!!
"A Holokauszt™ és a Faszizmus áldozatainak száma eddig: 29337984082 millió!"
Milyen hatmilláról hablatyolsz itten?!
******
(volt ma reggel a coolon SP,megcsináltatta az écc tesztjét a kis buzi és most rettegve várja az eredményt.Szerintem sejti már,hogy a kaszás belengetett neki.Állítólag attól a náczi Pákótól szívta tüdőre az éccet...megérdemli.)

 
Névtelen náczi képe
 

mért te hogy nézek ki?
sp nem buzi!!!!ennyiz erről.

 
Névtelen náczi képe
 

mért te hogy nézek ki?
sp nem buzi!!!!ennyiz erről.

 
Aczélszívű Vérnáczi képe
 

Ki a faszom ez a kis buzi? Milyen zenekar? milyen sp? szószpark? életembe nem hallottam róla.
Amúgy meg nagyon örülök neki, az AIDS gyógyítja a buzikat, csak így tovább.
Meghaltok!
Zikkájl

 
Névtelen náczi képe
 

akk téged is!

 
Névtelen náczi képe
 

ekkora kamutxDDDfáradt agyúak..xD

 
Kolompár Szebasztián képe
 

ez nem kamu. a képek bizonyítják.

 
Névtelen náczi képe
 

melyik fáradt agyú találta ezt ki??nevetségesxdSP nem AIDS-esxd jónagy kamuxd

 
Névtelen náczi képe
 

parasztok vagytok.!!!!!!!!!!!!!
SP nembuzi..
SP nem éces..
SP-t ímádjuuuuk. *-*

eSPéé.eSPéé.eSPéé. *-* <3

by: enC.*

 
Kolompár Szebasztián képe
 
netán te is vérmeleg ánuszpakoló vagy, mint mi? mert mi is szeretjük ám őt, és igen elszomorodtunk mikor megtudtuk, hogy écs lett és többé nem rakhatjuk a fosójába :( SP SZERETÜNK, GYÓGYULJ MEG, MÉG DUGNI AKARUNK!  
ViliDzspípül képe
 

Zsidók vagyunk és multiszexuálisak.
SP - hál'Jahve- buzi!
De -sajna- már écces.
És Ti is azok lesztek,ha imádjátok - hacsak már meg nem kaptátok.
Állítólag a lemezeire recskázott csomagolás előtt...

 
Névtelen náczi képe
 

undorító volt, aki kitalálta, hogy így kell lejáratni. a srác nem aids-es. az aids-et pedig nem lehet gyógyítani. és soha nem is lehet majd, mert nem olyan vírus. és egyébként is. a kisgyerek nem tehet semmiről.. az ölébe hullott egy lehetőség, hogy "híres" legyen; a médiának kellett valaki, akit úgy rángathatnak, ahogy akarnak, kellett egy bábu, a csávó meg fiatal, sikerekre vágyó, így hát ennyi. ha valakit ennyire akartok utálni, utáljátok a sok csitrit, akik szeretik a "zenéjét" vagy utáljátok a médiát meg a sok menedzsert akinél a kurvák úgy vágódnak be, hogy felbaszatják magukat. {lásd: ribanc lilla}
de legközelebb legalább kicsit nézzetek utána annak, amiről hazudni akartok, mert ebben a témában nem igazán vagytok otthon. undorító.

"tiszteletem."
emma

 
Névtelen náczi képe
 

Te "em ma em holnap" vagy? mert akkor szevasz!!! =DD

 
Névtelen náczi képe
 

SP simán homár :D tuti minden nap megtömik a kakálóját ;)

 
Névtelen náczi képe
 

az AIDS az nem vírus te agyhalott xD
a HIV a vírus... az AIDS az egy betegség!

 
Kolompár Szebasztián képe
 

netán te is vérmeleg ánuszpakoló vagy, mint mi? mert mi is szeretjük ám őt, és igen elszomorodtunk mikor megtudtuk, hogy éces lett és többé nem rakhatjuk a fosójába :( SP SZERETÜNK, GYÓGYULJ MEG, MÉG DUGNI AKARUNK!

 
Névtelen náczi képe
 

Hülye köcsög parasztok vagytok basszátok+..Miért kell ilyen hülyeségeket kitalálni? :@ És nemérdekel ha le fogtok oltani . Majd idehívom Pixit meg Kriszt hadröhögjenek 1 jót ezen a sok barmon..:@ ( személyesen ismerem őket mivel apunak a rokonja Pixi szal ...)

 
Kolompár Szebasztián képe
 

ki az a Pixi? meg a Krisz? ők is szexeltek SP-vel análisan? mert akkor szóljatok neki, hogy gáz lehet!

 
Névtelen náczi képe
 

jöhet az apjuk is! ha már ennyien összejüttünk akkor szervezzünk ár egy dafemet!!! szegény SP :* ^^ =^(L) (K) emlékére

 
Névtelen náczi képe
 

Mi az , hogy rokonja ? :D nem rokona ? :D pixi biztos meg ver :D
SP faszát is szokta verni ?:)

 
Névtelen náczi képe
 

Ja és elöttem szóló tartusnk össze <3 SP 4 ever *-*

 
Vladimir Ashkenaczy képe
 

Jól csináljuk, hogy a 14 év alatti kislányokat célozzuk meg az ilyen hírekkel, hisz őket tudjuk a legjobban befolyásolni... ööö felvilágosítani
http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__sztarok-bulvar__477408-sp-nek-...

 
Névtelen náczi képe
 

emma!
Nemet is lehet mondani a dolgokra, ha valaki nem akar ilyen csicska "sztár" lenni, akkor azt mondja hogy köszi, nem. Az ilyet csak ütni jó, hogy vinnyogjon, meg seggberakni! Hajrá buzik szakítsátok szét a seggét, hogy még jobban nyavíkoljon a kis homár fasszopó köcsög! Retkes buzi! Nem kívánom hogy legyél AIDS-es, egészségesen verjék szét a fejed baltával, te emós geciszar fostalicska.
Üdv,
Bredy

 
Névtelen náczi képe
 

Ki ez az SP? Vagy mi a faszomat csinált? Valami omós csicska zsidó vagy mi?

 
Kolompár Szebasztián képe
 

süllyedt.

 
Bulin képe
 

Beszarok! Egy ilyen szarra már 44 komment?! :D

ui.: Zikkájl!

 
Névtelen náczi képe
 

mert a napiszaron a link :)

 
Névtelen náczi képe
 

jaj és ki a faszt érdekel pixi meg a mittom én kicsoda? életembe nem hallottam róla, mondjuk jobb is...sp 4ever, sp egy nagy rakás senki!! ő volt ekkora nyomorék h buzi lett, hát vállalja következmnyeit.

 
Névtelen náczi képe
 

szerintem sp nem egy nagy senki inkbb az aki írja.
te is közéjük tartozol.te kis köcsög fasszopó bunkó geci!!!!
am meg ha nem buzi akk meg mit vállaljon?

 
Éhes Horák képe
 

Sp buzi.

 
Kolompár Szebasztián képe
 

mint mi. és ennek örülünk, de most ki kell hogy vessük magunk közül. megfertőzné az összes magyar zsidót, azt meg nem hagyhatjuk.

 
Névtelen náczi képe
 

te is az vagy.....undorító....szánalmas...

 
Névtelen náczi képe
 

SOK BUZI ZSIDÓKNAK ÜZENEM: HEIL HITLER

 
Éhes Horák képe
 

Te meg döglődj meg!

 
Névtelen náczi képe
 

elhati! és most megyek kaftánt cserélni, mert befostam...

 
Névtelen náczi képe
 

Jajjj ez a hír feldobta a napomat, remélem minél hamarabb eltakarítja az AIDS a föld színéről ezt a kis biuzit! MEG AZ ÖSZES TÖBBIT! "az AIDS nem csapás hanem isten áldása" mi a buzi? a buzi egy olyan agymosott tetű féreg amely ember formában képes beivódni közénk, hisz magában alkalmatlan az életre, mi lenne ha mindenki buzi lenne? kihalna az egész világ! NEMKELLENEK NEKÜNK BUZIK!!! MOCSKOS BUZIK. MOCSKOS SP mennyél bazd meg még vagy 5 ször édesapád fingóját te BUZI! a buzinak nem lehet családja, hisz nem tud gyereket szarni a szanaszétbaszott seglyukán keresztül, szegény csecsemőket akiknek valami oknál fogva "nincsnnek" szülei , őket akarják majd örögbefogadni a MOCSKOS BUZIK, engedélyezni akarják a melegházasságot PFFFŐŐŐJ,, könyörgöm, milyen lehet annak a gyereknek aki kénytelen az " az "anyját" is apjának szólítani? Vagy változó? egyszer az egyik buzi az anyuka egyszer a másik? egyszer az egyik szoptatja a gyereket egyszer a másik????????? ENNYIT ERRŐL DÖGÖLJETEK MEG MIND AKIK VÉDITEK EZT A KOCSKOS KIS BUZIT MEG AZ ÖSSZES TÖBBI BUZIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 
Névtelen náczi képe
 

Ahogy mondod!!! Szánalmas kis köcsög sp dugjon dugót a fosójába! Azon élvezkedjen!

 
Névtelen náczi képe
 

nem tok erre mit mondani talán te is buzi v v csak ezt a szót tanultad meg?igen védem sp-t mert kedvelem akk énis buzi vok.
ennyit erről.vagy azért ócsárolod ennyire mert nem mered bevalni h te vagy a buzi nem pedi sp??????kis buzi :O

 
Névtelen náczi képe
 

sok gyökér egy helyen istenem..össze vannak vágva a képek is..aki kitalálta az vonuljon már be a gyogyóba lécci!..sok ész ..és ha rólatok menne ez??:O..majd jól bepereli az egészet amiért ilyeneket kitalálnak róla..pff..szánalmasak vagytok hogy csak ezt tudjátok vele tenni..nézzetek már tükörbe..:/..és az egész szöveg is ha már kitaláltok valamit..akkor h lehet utána azt írni h meg gyógyul??:O..ebből nem lehet..ebbe csak belelehet halni nem meg gyógyulni hülye gyökér..

 
Ábrahám Sámuel képe
 

Hehehehe, nekem erről az a south park rész jut az eszembe amiben az van, hogy mindenkinek legyen híve. :D De én ettől függetlenül még mindig sunáznám.

 
Kolompár Szebasztián képe
 

+1 én is

 
Grühn Kolompár Orbán képe
 

Sajnálom, h kedves fajtársunk így megfertőződött... :(

 
Kolompár Szebasztián képe
 

nekem azért még tetszik. de hol van Pixi?

PIXIT AKARJUK!

 
Névtelen náczi képe
 

pff..b+..miezz? uristen de szánalmas-.- enyire nemkéne utálni spt csakmer sok csaj szereti;):D

 
Kolompár Szebasztián képe
 

félre érted. mi is szeretjük SP-t! nagyon is.
azt sajnáljuk, hogy többé nem hurkázhatjuk :(

 
Grühn Kolompár Orbán képe
 

Nem tudom miért kell bántani szegényt, ugyan olyan EMBER mint mi. Én is szeretem (L)

 
Névtelen náczi képe
 

beteg az aki ilyet kitalál,annak kellene orvoshoz fordulnia....

 
Névtelen náczi képe
 

Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!

A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!

KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????

Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!

DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!

SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???

 
Névtelen náczi képe
 

hogy te mekora egy köcsög fasszopó genyláda vagy!!!!!!
remélem majd egyszer veled történik olyan dolog ami nem is igaz.
am meg attól függetlenül h van aki megvéde ők se buzik meg sp-se.DÖGÖLJ MEG TE HALÁL NYUGODTAN.SENKI SE FOG HIÁNYOLNI!

 
Névtelen náczi képe
 

mekkora csicskák vagytok öregem -.-' ... melyik buta hiszi azt h csak homokosok lehetnek csak AIDS.ek ???:OOO
annyira szánalmasak vagytok most komolyan... mire jó ez nektek ember?? semmire... Sopront meg nem szidni egyik kedvenc helyem... ott legalább nincs "annyi" kissebség ( magyarul:. cigány)
Sp nem buzi... és ha még is az lenne akkor meg mi a fasz közötök van hozzá??? tudtommal semmi... lehet ugyan vélemény közölni de nem igy h "büdös buzi" "hey hitler" közlöm gyerekek h Hitler a zsidokat is irtotta és közületek jópár az (: (sry) másodszor pedig... mi az h Sp egy csicska? öregem ti nem vagytok észnél... ő szereti azt amit csinál , és NEM emo( nézzétek meg mi az EMo jelentése! )
közlöm még igy utoljára h alulra pici induri pinduri betükkel oda van irva h nem igaz ... jah vagy ti nem tudtok olvasni vagy sziplán vakok vagytok ?(:
nah pusszantalak titeket (:

 
Névtelen náczi képe
 

Ez mind szép és jó, de honnan tudják, hogy buzi?
talán ők tartották a gyertyát??v esetleg szopták SP-t?
Én se vagyok SP fan de már emberi becsületből sem írnék ilyet le. Bár legalább azoknak meglátszik az IQ szintjük és persze h mekkora kúlturálatlan emberek vannak itt Magyarországon!
Így tovább magyarok! Mutassuk meg, h mindenbe szarok vagyunk, de a rágalmazásokba és "ócsárlásokba" mi vagyunk a császárok!

 
Kolompár Szebasztián képe
 

és a szóvégi helyhatározók n-jeinek kifelejésébeN is.
tehát, ismételd utánam: rágalmazásokbaN, ócsárlásokbaN. értem?

 
Névtelen náczi képe
 

bocsi. De ez az msnes nyelv bekavar!

 
Kohn Ézsaiás képe
 

Hát ja... egyet értünk itt veled... Ezek a kulturálatlan náczi magyarok... csak kirekeszteni tudnak...am én is sunáznám sp-t!

 
Névtelen náczi képe
 

ez akkora faszság.de szarok vagytok. majd jól beperelnek titeket remélem fostömlők

 
Kolompár Szebasztián képe
 

alapítsunk pártot SP megsegítésére. majd a pénzből amit összehozunk a H1N1 vakcinákból, kifejlesztünk valami csodaécgyóccert, de a mocskos afrikaiak nem kapnak, csak SP.

aki dugná SP-t tegye fel a kezét.

 
Névtelen náczi képe
 

Remélem minél hamarabb felfordul ez a kis féreg én kurvára utálom már a kezdetek ota és annak a kis ovadás kurvának üzenenem h nem azért mert a kis ribancok körberajongják a kis FASZT!!
Hanem azért mert egy kis pénzéhes beképzel BUZI!!!!!!!!!!!!
Az elején ö volt a ""nagy raper"" most meg már ""popcsillag"" ez undorito!! Remélem igaz a hir:D Mert akkor van igazság az életben!!!! A kis felfutatott fasz remélem minél hamarabb megdöglik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!444

 
Névtelen náczi képe
 

Remélem minél hamarabb felfordul ez a kis féreg én kurvára utálom már a kezdetek ota és annak a kis ovadás kurvának üzenenem h nem azért mert a kis ribancok körberajongják a kis FASZT!!
Hanem azért mert egy kis pénzéhes beképzel BUZI!!!!!!!!!!!!
Az elején ö volt a ""nagy raper"" most meg már ""popcsillag"" ez undorito!! Remélem igaz a hir:D Mert akkor van igazság az életben!!!! A kis felfutatott fasz remélem minél hamarabb megdöglik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!444

 
Névtelen náczi képe
 

jézus de egy szánalmasak vagytok =D Sp mióta emo? ijha vakegerek undoritoak vagytok nem szeretem sp-t de nincs vele bajom! de sp sehol nem emo XD és nem is az emok nagyrésze szereti szánalom pont kooooommm .:D

 
Névtelen náczi képe
 

Szerintem ez igaz lehet, mert mikor itt koncertezett Bivalyszőrméden már akkor csúnyán köhögött és látszott, hogy fáj a tüdeje.
Ja és nem igaz, hogy csak 12cm neki!!4 az egyik pasim látta neeki és aszonta hatalmas!
Gyógyuljmeg szpidi, szeretünk!

- SP fan klub Bivalyszőrméd

 
Névtelen náczi képe
 

Jézusom ez mekkora baromság xDDD
Hha nem tetszik másnak a stílusa minek kell fikázni?
Törődj már a saját dolgoddal!
Mekkora fogyatékos debil állat lehetett aki ezt kitalálta -.-"
Nah minnd1...mindenkinek más a véleménye...

 
Névtelen náczi képe
 

"Ja és nem igaz, hogy csak 12cm neki!!4 az egyik pasim látta neeki és aszonta hatalmas!"
Seggberakás közbe hátranézett ??XD

 
Névtelen náczi képe
 

Milyen zsidó oladl ez!
Basszátok meg anyátokat tetü zsidógecik ti tettétek tönkre az országot fasszopók!!!
Rajzatok ti is ki fitymátlan buzik!!!!

 
Kohn Ézsaiás képe
 

vmi bajod van velünk? Te antiszemita ordas náczi!

 
simon képe
 

Csak, hogy tisztábban láss: mi már jobban beszéljük a ti nyelveteket is, mint ti magatok (csak nézd meg, hogy mit írtál!). Mi ápoljuk a "kultúrátok", mi írjuk kutatjuk a történelmetek stb. Lassan el kellene kezdened gondolkodni...

 
x képe
 

névtelen náczi véletlenül nem "elszívtam az agyam" testvére, "jobban elittam az agyam, mint a fasisztavadászok"?
de sok puszy!4!

 
simon képe
 

Alig vártam, hogy véget érjen a Szombat és kommentálhassak végre!
Testvérek, Elvtársak! Gratulálok! Ez úgy tűnik, bejött!!!

 
Névtelen náczi képe
 

Ne bántsátok sp-t és ne ijesztgessétek a rajongókat. Sp nem aids-es, csak homokszexuális.
Ésmiért linkelitek az sp-s fórumokba??,

 
Névtelen náczi képe
 

Nem értem mit ártott bárkinek is SP bárkiről lehetne ilyen cikket írni.Sajnálom, hogy a mai világban ilyenek az emberek, hogy féltékenyek a másikra ha valamiben egy kicsit is jobb és akkor rögtön "kiakarják csinálni"szánalmas-.-

 
Névtelen náczi képe
 

Hehhe köcsögje

mekkora oltás egyszertöbben a homosexuális fiatalok körében xD

 
Névtelen náczi képe
 

ma sp benne lesz a viva chart showban!!!

 
Sammy képe
 

TIÉD A TESTEM ESPÉ !! LEHETEK A SZAROD? LÉGYSZÍ!!

 
Névtelen náczi képe
 

Nevetségesek vagytok.. azért ennyire nem kéne ezt.
Nagyon buta aki ezt kitalálta.Nem tom mit szólna ha vele csinálnák ezt.

 
Névtelen náczi képe
 

Nagyon jó hogy az "ilyenek" számítanak hírességeknek, meg ilyen tragikus gyászhíreken csámcsog egy kibaszott nyomorék ország nyomorék ifjúsága. GRATULÁLOK MAGYAROK !! TOVÁBBRA IS HALLGASSATOK ILYEN IGÉNYES "ZENÉT" ÉS TOVÁBBRA IS LEGYETEN ILYEN AZ ORSZÁGUNK Szellemi Színvonala (SS) !!!
Isten tartsa meg a magyar tinik jószokását.

 
Kohn Ézsaiás képe
 

ez a beszéd fitymátlan barátom! sok hülye magyar!!! =DDD

 
Névtelen náczi képe
 

Próbálkozz kis csicska buzi bibsi geci

 
Antifa Kommandós képe
 

Egy kicsit seggbekukiztak és ti már el sem akarjátok őket ismerni?! Mocskos náczi banda, majd széjjel csapunk köztetek!

 
Névtelen náczi képe
 

Ki az ahülye aki kitalálta ezt?! Jah am Faszistavadász : ki az a Pixi? meg a Krisz? ők is szexeltek SP-vel análisan? mert akkor szóljatok neki, hogy gáz lehet! Gondoltam szólok, h Krisz = Sp deh nem gáz..... kicsit se vagytok hülyék..... am csak féltékenyek vagytok rá h ő ilyen sikeres.....

 
Kolompár Szebasztián képe
 

ki az a pixi? a meleg pasija?

 
Névtelen náczi képe
 

Basszus, akkor lehet, hogy én is elkaptam???!

 
Kolompár Szebasztián képe
 

én is ettől tartok lyuksógor.

 
Névtelen náczi képe
 

Buzikám szerintem neked kéne a legjobban bekussolni...mert azt se tudod mit beszélsz..mert egy kis irigy fasz vagy..aki féltékeny SP-re hogy sok jó csajnak tetszik..SZÁNALOM!!örülnél te annak ha SP valamit is csinálna veled...szerintem ha aztmondaná hogy legyetek haverok rögtön ugranál és kinylnád még a seggét is mert csak egy irigy szarházi vagy!

 
simon képe
 

Most azé', mert cigány?

 
Névtelen náczi képe
 

Amúgy Sp egyáltalán nem emo-.-.és ha irigyek vagytok rá amiért híres és sok csaj szereti azért nem kéne megpróbálni lejáratni..mondjuk ez lejáratásnak is kevés mert ez egy szánalmas hazugság.valamelyik szánalmas irigy idióta kitalálta hátha sikerül lejáratni de nem jött össze.az a vicces hogy azt se tudjátok hogy mit beszéltek...egyáltalán tisztába vagytok az EMO fogalmával??szerintem nem.é ha nem tetszik a stílusa/ a zenéja akkor nem kell hallgatni..de nem tudom miért kell kifejezni nemtetszéseteket..akkor ezek szerint csak irigyek vagytok rá..ez máraztán szánalom a köbön..
na puszcsii

 
Névtelen náczi képe
 

Hülyék vagytok ti,csak azt írjátok,amit hallotok!!Egy kis buzi kitalálta ezt az egészet,mert beakarja égetni SP-t..meg a Napiszaron megjelent meg a további linken!! De én nem régen találkoztam SP-vel,odanyújtotta a kezét nekem(nem koncerten),ha buzi lenne akkor nem nyújtogatná a kezét csajnak!! NEM AIDS-es,egészséges..meg am is hogyha annyira utálnátok,akkor nem kattintanátok a linkre,mert ha én utálok valakit nagy ívbe leszarom..de ennyit rólatok meg a Napiszarról..szó szerint egy nagy szar a Napiszar is

 
Éhes Horák képe
 

Tettünk linket a forráshoz: http://indy.media.hu/node/14191

 
Korlátolt Antista képe
 

Szívügyemnek érzem a kis SP sorsát, a többi kis búzájét nem különbül. Ezért hogy minél szélesebb körben terjedjen a hír, én is kiteszem a blogomra.

Nem bírnám elviselni, ha a csúnya éc az összes kis seggriszáló nyálhuszárt elvinné a másvilágra. A stoppolandó lyukak megőrzése a zsidó társadalom és a művészvilág számára pedig igazi antifa kötelességünk!

 
Névtelen náczi képe
 

Ki a faszom az az sp? Mi a faszom az az internet???

 
Névtelen náczi képe
 

kurva anyátokat:D rohadjon meg az összes zsidó, és buzi:D

 
Névtelen náczi képe
 

Ki a gecci az a espé? Jobbikos vagy gárdistás vagy mi a faszomér utájjátok faszzopó zsiráfok? He?

 
Névtelen náczi képe
 

KAMUU AZ EGÉSZ A KÉP SZERKESZTETT LÁTSZIK RAJTAAA!!!!! KAPJÁTOK BE!!! :@

 
simon képe
 

Szerintem meg te hazudsz és a képek igaziak!
Csak meg akarsz minket téveszteni az ordasnáczi eszméiddel!

 
simon képe
 

Azt ki is felejtettem, hogy egy náczifasisztarasszista vagy! Biztosan tagadod a Holokausztot is.
Az ilyenek lőtték a Dunába Horn Gábor barátunk édesapját is!

 
Hászid Zoli képe
 

mi ez a rengeteg náczi?és ezekkel vegyük fel a harcot?egy hírre több fasiszta termett, mint ahány bankszámlám van.szégyen rátok ti antiszemita rühes állatok!

 
Névtelen náczi képe
 

Ti nem vagytok normálisak!!!!!ki a fa.. hiszi ezt el nektek?????12 cm hol élsz te???már ott elbuktál h eggyütess..aztán jött az a duma h : reméljük hamarosan újra láthatjuk a színpadon!!! ez b..iság,hiszen jár fellépni...na aztán ezek a képek mit ne mondjak..kib. látszik h szerkesztett....ne h azt hidjétek h ennek bedől vmi sp rajongó v akárki!!! ájóóójjjj(N)(N)fúúúúj(N)(N)

 
Hászid Zoli képe
 

ojvávoj

 
M Péter György aka Kirekesztett képe
 

Atyavilág, melyik bölcsődéből szabadult az oldalra ez a sok barom??? Nem egészséges ez, hogy 20 év alatti embereket megtanítanak alapszinten írni-olvasni. Előbb meg kéne várni, míg az agyuk egyéb funkciókért felelős részei is kifejlődnek. Beszarás.

 
Névtelen náczi képe
 

igazából leszarom ezt az oldalt. megén nemutálok senkit. de már neharagusjatok meg nagyon sokan [és igen nem írok ide helyesen boccs.] DE JÓPÁRAN AKIK IDE ÍRNAK ANNYIRA SÖTÉTEK VAGYTOK HOGY AZ KOMOLYAN NEVETSÉGES. szerkesztve vannak a képek?! NANEBESZÉLJ.! ezen kibbaszottjót lehet nevetni és ennyi. páran megitt felhúzzák magukat.:D:D:D:D:D:D:D:D:D inkább toljátok sp-t.. mert aki ezen felháborodik az biztos minden nap azt csinálja. szoval hajrá. rázni tovább. -_-" :D:D:D de én azért csak jót nevetek.:)

 
Kohn Ézsaiás képe
 

eszem faszom megáll! ne szidjátok már sp-t, se egyikünket se mocskos gojok! szegény éces lett, erre ti meg basztatjátok még! undoritoak vagytok!
"a képek hamisak" - mákod van h a parlament nem fogadta el a holotagadás büntethetőséges törvényt mert akkor már a többi árpácsávos barátoddal ülnél a börtönben egy ilyen mondatért! te hülye náczi!

 
Névtelen náczi képe
 

Mi a szart dumáltok itt össze-vissza??? Talán nem tudtok mást csinálni?? Csak hazudozni és másról ilyen ocsmányságokat terjeszteni??Vagy csak egyszerű féltékenység roham keringet titeket??Én nem tudom hogy ki csinálta ezt a blogot de az egy nagy irigy köcsög!! Erről ennyit!! Ilyen hülye képeket meg ne szerkesszetek mert még a leghülyébb is rájön hogy nem igazi..xĐ úgy hogy ez nem jött be LÚZEREK!!És még hogy nyilatkozott nekik akárki is..na azt még nehezebb elhinni!! SAJNA EZ NEM JÖTT ÖSSZE !! PRÓBÁLKOZZATOK MÁSSAL:D:D!! Ja és SP szerintem ezen akkorát fog röhögni és egyben nagyon fog örülni is annak hogy ennyire "imádjátok" és ennyire foglalkoztok vele!! na Csáóó!!

 
Névtelen náczi képe
 

Nem csak az a probléma, hogy ilyet írtak SP-ről, hanem amiket a véleményekben megfogalmaznak. Na az nem mind1!
Elmenne a kép meg szöveg egy "jó" poénnak, de amiket a kommentárokban vannak, hát AZ SZÁNALOM!

 
Névtelen náczi képe
 

de amik a kommentárokban vannak*

 
Névtelen náczi képe
 

Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
IGAZAD VAN ÖCSKÖS!!! Védelek!!:D mokcsÉn nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
Én nem tudom gyerekek , hogy ki hogy van vele, de ez a kis takknyos gennyedék , --már több nézetből is kiderült , hogy HOMOKOS SEGGGTURKÁSZ----,megérdemli és CSAK AZT KIVÁNOM NEKI HOGY NYUGODTAN CSAK NYUGODTAN DÖGÖLJÖN BELE!!!!!
Én nem tudom hogy mit kell ennyire védeni , meg istápolni ezt a kis takknyost!!!!!
A DRÁGA DOKTOR NÉNINEK --AZ ELEJÉN-- SEM ÍGY KELLENE HOZZÁ ÁLLNI A DOLGOKHOZ , HOGY A SZÜLŐ ADJON A HOMOKOS GECI FIÁNAK KOTONT , HOGY HADD BASZHASSA MEG A MÁSIK SEGGTURKÁSZ GENNYET!!!
HANEM IGENIS TILTANI KÉNE A HOMOKOSSÁGOT,NEM HOGY MÉG BIZTATNI A GUMI HASZNÁLATÁRA!!!!!
KIT ÉRDEKEL HOGY MEGDÖGLIK EZ A GECINYELŐ?????????????
Emma meg megbaszhatja ő is , mit védi ezt a faszszopót???
Nem hogy örülnétek , hogy egy buzival kevesebb lesz ezen a rohadt - szemét -gennyes világon!!!
DÖGÖLJÖN MEG CSAK NYUGODTAN!!!!
SZÁNALMASAK VAGYTOK BAZD MEG!!
BUZI VÉDŐ GECIK!!!
'SZTÁN TI IS AZOK VAGYTOK BAZD MEG???
faszzopo ks genyládák

 
Névtelen náczi képe
 

Tipikus korlátolt alpári náci vagy baszd meg!De nem baj,legalább lesz miből fasírtot csinálnunk,FASISZTÁBÓL FASÍRTOT!

 
Éhes Horák képe
 

Hihetetlen! Egyre többen kezdik észrevenni, hogy ezek "szerkesztett képek".

Erről az a vicc jut eszembe, hogy az amerikai farmer kijön a moziból star wars hatodik része után, és megjegyzi magában: "Hö! Ezt azé' má' nem 'iszem el!"

Mennyi mindennel etethetnek meg titeket, ha ekkora dolognak számít rájönni, hogy ez a nyílvánvalóan kamu hír nem igaz... Ráadásul oda van írva a bejegyzés aljába....

 
simon képe
 

Szerintem inkább állítsuk továbbra is a képek és a hír valódiságát, mivel olyan érdekes lehet leleplezni egy ilyen horderejű "csalást" -hiszen annyian megtették.
(Valamint én olyan jól szórakozom)

 
Hászid Zoli képe
 

én nem fedném fel elöttük az igazságot, hagy háborogjanak még, hogy aki ezt a blogot készítette irigy, majd aztán holnap megveszem a panelházat amiben lakik, zsebből

 
Chemdaslam képe
 

én veszem meg a kurva anyádat egy menetre te retkes zsidó. legalább anyád fizetéséből tudsz venni egy kiba kotont, hogy ne legyél te is aidses. habár lehet jobblenne megdöglenél te kibaszott droid. szopd a faszom dromedár.

 
Hászid Zoli képe
 

milyen primitívek ezek a náczigeczik

 
Névtelen náczi képe
 

Hát gyerekek respect.Ilyen jót már rég röhögtem.Ezt érdemli ez a kis faszcsíra meg a sok tizenéves,szemüveges tinipicsa a nedves bugyijával (a rajongói).Csak egyre kérlek benneteket..: NE HAGYJÁTOK ABBA!!!
MÉG!MÉG!MÉG! :-D

 
_malatz_ képe
 

Szegény SP, ha tényleg SIDA-s lett, akkor már csak a szűz nigga kisjány kúra segíthet rajta. Afrikában ez egy bizonyítottan, bevált gyógyszer!

 
Névtelen náczi képe
 

Fúúúújjjj(N)(N)(N)(N)

 
Névtelen náczi képe
 

Sziasztok.Ez egy nagy kamu.A képek is mert Sp nem volt életébe ennyire barna és izmos sem.De biztos h nem homoszexuális mert akkor nem a lánnyokal csinálna képeket hanem a fiukról és akkor nem Lola tetszene neki hanem modjuk Steiner Kristóf.Ez EGY NAGY KAMU.Ne vegyék be.

 
Kohn Ézsaiás képe
 

nem hiszek neked. Sp mindig is egy izmos srác volt! csak IRIGY vagy rá!

 
Rosibaba képe
 

Irigy náczi.

 
Névtelen náczi képe
 

Éces vki akkor is lehet ha jól behernyózik vkivel aki piszkos tűt használ :)

 
Névtelen náczi képe
 

csak gratulálni tudok annak a parasztnak aki kitalálta ezt. Krisztián az egyik legjobb barátom és tényleg szomorú, hogy van olyan pihent agyú faszkalap akinek nincs jobb dolga mint ilyen faszságokat írogat.. de tudjátok mit? így tovább, idióta barmok mindig kellenek a világra:)

 
Névtelen náczi képe
 

Ezt a marhaságot!!! SP zenekar...pff SP egy személy, nem pedig zenekar... AIDS-es meik majom találta ezt ki???Pihenjetek inkább!!!

 
Névtelen náczi képe
 

Buták vagytok, a képek nem arra szolgálnak hogy megerősítsék a hír valódiságát, hanem hogy ki firugázzák a valóban AIDS-es SP-t.

Nem volt holokauszt! Azért tiltják pl Németországban is , mert nem bírna el egy nyilvános független pert ellene, MILYEN IGAZSÁG AZ AMI A TÖRVÉNY EREJÉNEK A TÁMOGATÁSÁRA SZORUL?
nem tudom ismeritek e David Cole nevét. ha nem tessék utánnajárni..

itt egy kis segítség a kereséshez : http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk1/auschw.htm

ui:gyűlölni csak azt lehet, aki tett is érte

 
Névtelen náczi képe
 

MEG FOGTOK BUKNI MIKOR FELNYÍLNAK A SZEMEK!

 
Névtelen náczi képe
 

Hát ha buzi, akkor dögöljön meg minél előbb!

 
Félős Dávid képe
 

Egyébként ez ki a fasz? Egyetlen DAFEM, vagy antifa bulin se láttam...

 
Kolompár Szebasztián képe
 

tudod, az az alacsony kis srác akiről azt hitted hogy transzi törpe! csak neki ment fel egyedül könyékeig.

 
Félős Dávid képe
 

Tudom már, benne hagytam a múltkor az aranyórámat.

 
Félős Dávid képe
 

Derék zsidó és homoszexuális antifa harcos, kár lenne érte, ha elvinné az écc.

 
Névtelen náczi képe
 

Köszönöm nektek kedves zsidó barátaim, hogy megírtátok ezt a hírt SP-rő, hisz én is elkaptam tőle, de emiatt legalább megnőtt a kárpim. Viszont gratulálok a sok nácziaknak, hogy gyökerek és nem tudnak olvasni ;D
Steinber Izsák voltam

 
Névtelen náczi képe
 

Úgykellneki megérdemli XD Aki buzi eza következménye XD

 
Névtelen náczi képe
 

uratya....
komolyan mondom Ti nem tudtok olvasni EMBER oda van irva alulra pici betúkkel KÉK szinnel h "NEM FEDI A VALÓSÁGOT" ... és attol h vki köhög az nem AIDC.es...
piciny sziveim... EMO:.http://lolle.blogter.hu/151060/az_emo_jelentese ( persze ha tudtok olvasni )
jaaaaaaaaah és nem értem miért kell buzizni?! tisztába vagytok vele mi az a BUZI?? meg amugy is ha a buzikat elítérjük a Lezbiket nem ??? buzi szó jelentése:. azonos teművel torténő nemi aktus ...
és mi a fasz közötök van ahhoz h SP milyen zenei stiluhoz tartozott tartozik?? repper volt még is alig ismerték , pl én nem is tudtam ki az míg nem lett POP énekes,,, mivel a POP énekesnek nagyobb a hírük, és ismerjük el a POP énekeseket jobban kedveli az eberek...( főleg h én is repper vagyok xD.)
még sem fikázom a Krisztiánt... ennyi
puszantás <3

 
Kolompár Szebasztián képe
 

nem baj az ha buzi, mi is azok vagyunk!!!
valami bajod van a buzikkal, te nembuzi náczi??

 
Névtelen náczi képe
 

(ja am nem vok náczi -.-")

piff...-.-"
tiszta szégyen eddig süllyed minden h már mindenki ijen meg ojan?? XD
1. SP NEM buzi!!
2. SP NEM Éces!!
3. Ha nem hisztek nekem küldjetek bizonyitékot!!
de azé a képek is össze vannak má vágva -.-"
Tisztaszégyen -.-"

am a zenéje is jó, jófej is, mért kell fikázni??
ő se senki...
ennyit erről...
na ez a szánalom -.-"
mért kell mindenkiről minden szart terjeszteni??

 
Névtelen náczi képe
 

Csatlakoznék az előttem szólóhoz mért kell fikázni? Mindenkinek van egy stílusa SP-nek ez és akkor? Attól még nem kell fikázni meg semmi. NEM TETSZIK? NE NÉZD ! ennyi

Ja és nagyon szarul használja a Ps.-t aki ennyire faszul vágja össze a képeket :S Szánalom

 
Éhes Horák képe
 

Nem tetszik, ne olvasd!

Shalom!

 
Névtelen náczi képe
 

hüjeállatok... nemtom mér nem lehet leszállni Krisztiánrol mit ártott nektek?:@ ez egy nagyfaszság ami kint van ittis meg másik oldalakon... sp nem buzi , emo , éces meg ijen hüjeségek :@@
láttatok már emot???? sp hol ojan???? és aki meg azzal a dumával jön h megérdemli akk az mér mond ijet... mit ártott neki ?:@@ és a zenéjét<3 meg kurvára de nem muszáj hallgatni..majd aki szereti az hallgatja ! és te névtelen náci aki annyi kurva sokat irtál H A FASZBA MONDHATSZ IJET H A BUZI SEGGTURKÁSZ NYUGODTAN DÖGÖLJÖN MEG MEG IJENEK?? MIA FASZT KÉPZELSZ MAGADROL MÉGIS?HM?:@@ szval erröl ennyit. <333 SZERETÜNK SP (L)

 
Hászid Zoli képe
 

te is névtelen náczi vagy, te névtelen náczi XD

 
Névtelen náczi képe
 

hallod nagyobb hülyeséget nem tudsz ki találni mint ez SP nem beteg nincsen semi baja jó szal aki ilyet terjetszt róla az csak féltékeny mert ő elért valamit ti meg nem szal be lehet fogni a nagy pofákat

 
Kolompár Szebasztián képe
 

nagy a pofánk, de neki csak 12cm.

 
Névtelen náczi képe
 

jó tudom h az a NEVEM ( de nem vok náci ) de most nem aza lényeg-.- máshogy nemtuttam irni merthogy nincs ott a neve....

 
Hászid Zoli képe
 

na ez se lesz akadémikus

 
simon képe
 

Úgysem engedjük oda a ronda nácziakat!
Akkor sem, ha "Mindnyájan jártunk egyszer az Akadémián..."

 
Névtelen náczi képe
 

??

 
Névtelen náczi képe
 

Azért szeretitek mert csicskák vagytok mint Ő :)
nyálas lelkizős buziK.. rapper? jóvicc. maradjunk a buzinál.

 
Névtelen náczi képe
 

Gecitömb (: !

 
Névtelen náczi képe
 

hát igy én most csak ucso komihoz szólók belefostam teganp este a fülledbe és nincs mega kurva majom kenyered amit fostam neked te fosot gerincü gecimajomkutya !:) de szal sajnálom :(

 
Névtelen náczi képe
 

TE GECII . TE VAGY A CSICSKA:@@@@@@@@ SZARFEJŰŰŰ
TE FASISZTA PÖCS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 
Kolompár Szebasztián képe
 

fasiszta? HOL?

 
Névtelen náczi képe
 

ehh gyerekek ez azért túlzás attól hogy nem bírjátok csóri gyereket nem tudom minek kell ilyeneket ki találni....am szerintem ő is csak röhög ezen az egészen röhelyes amit csináltok

 
simon képe
 

Remélem is! Meg az összes náczin, akik megdöglenek-ahogy az ősi kínai mondás is tartja!

 
Névtelen náczi képe
 

Na ti büdös zsidók!! Be lehet kussolni mi jogon szidjátok ti a magyarokat örüljetek hogy nem lettetek még kibaszva az országból hogy elviselünk titeket meg azt hogy megloptok!!! De eljön az az idő is mikor a magyarok nem küzdenek hanem lefognak győzni minden retkes zsidót és cigányt!! Éljen a Gárda éljenek a magyarok!! Szebb jövőt!! Kitartás!!!

 
Steinberg Izsák képe
 

Te egy nagyon buta náczi vagy úgy látom, de szeretlek, mert az olyanok miatt, mint te van ennyi kárpim.
Szóval seggre puszi, majd a kövi DAFEM partin találkozunk

 
Kohn Ézsaiás képe
 

sztem ti örüljetek magyarok, h még itt lehettek kurvaországon...

 
Névtelen náczi képe
 

Tudod hol fogunk találkozni? :D A kamra előtt mikor sírva fogsz könyörögni hogy ne nyissam ki a gázcsapot!! :D Nahh puszcsi kicsi buzernyák zsidókák

 
simon képe
 

Ejnye-bejnye! A teremtettét! Hogy mik vannak!?

 
Névtelen náczi képe
 

Én is ezt mondtam mikor szembesültem azzal gyermekkoromban hogy zsidók márpedig léteznek, mindig hittem abban hogy a gonosz férgeket csak a mesékben találták ki de szembesülnöm kellett azzal hogy nem!! Eddig egyetlen épeszű ember élt a földön akit minden igaz ember hőskén tisztel ahogy én is Adolf Hitler mi így szeretünk!!!!

 
Névtelen náczi képe
 

Oldal szerkesztőinek: Semmivel sem vagytok különbek mint a nácik. A ,,cikkek" egytől egyig rasszisták a nem zsidókkal szemben. Így nem is lehettek meglepődve hogy a nem zsidók nagy része ugyanúgy útál titeket a világban mindenhol. Nem antifasiszták vagytok hanem nemzetszocialista zsidók.

 
Steinberg Izsák képe
 

Bocsi, de nagyon szánalmas vagy :D Olvasd végig a cikkeket aztán nyilatkozz ;D... Vagy ha lehet dobj privátot s akkor leírom neked mi az a szarkazmus és irónia

 
Névtelen náczi képe
 

לך תזדיין

 
Névtelen náczi képe
 

Borulj rá te Éder Krisztián aids-es faszára.

 
Lilangi képe
 

Ezt egyszerűen nem hiszem el !!!!!:@ H aki csin ezt az oldalt az rohadna el!!!(Már bocsánat.)

Mi a fsznak kell ilyeneket írni + minek kell ilyen képeket szerkeszteni...:@:@:@

 
PerecSimon képe
 

Ha másért nem is, de azért megérte, hogy kapjunk egy szűk keresztmetszetet arról, hogy mennyire ostobák vagytok ti gojok, náczikok! Némelyik ( 90%) komment óriási szellemi magasságokba emelkedik. Boldogok a lelki szegények...

 
Steinberg Izsák képe
 

Pontosan simonkám...
Amúgy Lilangi, ha zavar akkor pattanj SP aidses faszára :) Mi szeressük az aidseseket, ja és shalom

 
Névtelen náczi képe
 

Undorítóak vagytok ti zsidók én egész idáig nem voltam ilyen véleménnyel rólatok de be kell látnom hogy ti tényleg olyanok vagytok mint amilyennek lefestenek titeket!!!!!!! Én nem tartom magam nácinak nem is vagyok az csak hazafi és becsületes magyar aki napi 12-18 órát lehúz szarér hugyér amég a ti "népetek" 90%-a semmi munkáér kapja a milliós juttatásokat

 
simon képe
 

Undorítóak vagytok ti nácziak! Én ezt már régóta tudom. Mert fogalmatok sincs róla, hogy mit beszéltek, azt sem tudod, hogy miről, de azért utáljátok a zsidókat, pedig azt sem tudjátok, hogy kik azok. Persze a pajeszos-kalapos ortodoxot felismeritek, de közelről még nem láttatok egyet sem. Ostoba sztereotípiákban gondolkodtok.
Sem azt, hogy miből él, vagy hogy hogyan, egyáltalán semmit nem tudtok róluk.

 
Steinberg Izsák képe
 

Na jó... Légyszíves írj emailt ide (steinberg.izsak@gmail.com) Szeretnék veled beszélni a Jom Kippurról
Shalom

 
Kolompár Szebasztián képe
 

a holokauszt kárpótlásokat kihagytad. abból szoktam magamnak venni 10éves magyar gyerekeket rabszolgának :)

 
Weisz rabbi képe
 

Én is gyűlöllek!! Pont olyan vagy, amilyen és ezt nagyon gyűlölöm!

 
beaowulf képe
 

Undorító érzéketlen ,szarháziak vagytok..!!És ha tényleg ,beteg,ezen nevetni ..Baromi kemény gyerekek vagytok ,kis köcsögök!Ö egy gyerek szinte..nagyon ügyes szakember..főiskolára jár!!Ti meg ..kis szarházi "fasiszta majmok vagytok" Bár szétbasznák a fejeteket a romák vagy a zsidók !!! Undorodom ,hogy ti véleményt mondhatok,közben egy kis gecik lehetek az éltben ,semmit nem értek..ez fáj nektek!A Képeket aki csinálta ,gondolom a saját albumából válogatta csak levágta a fejeket ,mert az apja meg ö lehetett rajta..!!!Szarházi! Nektek kéne már megdögleni ,mert ti teszitek tönkre a világot ..Kívánom,hogy egyszer majd ti legyetek ilyen helyzetbe ,hogy a gyereketek homoszuális ,és a kis barátok itt röhögjenek rajta!!!

 
Mordechai von Wunderbaum képe
 

Nem hazafi vagy , ecsém, hanem egy lúzer!!!4!!5!!77!9

 
Névtelen náczi képe
 

Én ismertem zsidót a főnököm az volt főnöknek nem volt rossz és a cég is jól ment megy a mai napig is de emberileg gy selejt volt jóban voltunk láttam mit müvelt a családjával a feleségével azt mondta ez náluk igy megy, inkább maradnék egy életre egyedül minthogy zsidó párom legyen

 
simon képe
 

Azt hiszem, hogy inkább írj egy mailt Izsák barátunknak, és többet is megtudhatsz rólunk.
Amúgy szerintetek meglesz a 200 comment? Kérem, tegyék meg tétjeiket!

 
Steinberg Izsák képe
 

Köszönöm Simon. Látom te is egy értelmiségi meleg zsidó vagy. Jössz holnap egy kis QAFEMre? :)

 
simon képe
 

Kösz a bizalmat Izsák, de be kell vallanom, hogy -közösségünk számos tagjával ellentétben- én heteró vagyok. Tudom, hogy nem szép, de ez van. Azért kösz a meghívást, nektek jó mulatást!

 
Steinberg Izsák képe
 

Nyugodj meg simon, bár fura, hogy hetyó vagy nem közösítünk ki :). Ott lesz macsi szelleme is, aki (nem biztos, de lehet, hogy) nő. De én is voltam már nővel és hidd el, tudom, hogy jobb mint a disznó

 
Weisz rabbi képe
 

úgy érted, inkább lemondanál a kárpótlásról ?

 
Névtelen náczi képe
 

alert(document.cookie)

 
Névtelen náczi képe
 

csá dögöljön is meg rohatt buzi az összes nyamvatt buzit leölném mocskosak.. pff mértnem tudnak 1 szép tisztességes lányt dugni,szeretni pff ránézni nem merek mesztelen faszokra nem hogy megisdugni őket fúúj..
VIcc:
Mi a közös a buzi és a traktor gumiába??
-Mind a kettő szaros XDXD..
by: skinhead!

 
Kohn Ézsaiás képe
 

[Azért ez már poén... :D Kár h Magyarországon télleg ilyen hülyék az emberek... csak írják a kommentet, de nem néznének utána h pontosan mi is ez az egész oldal... de legalább van min röhögnünk nekünk náczivadászosoknak...] és most elhatárolódok magamtól! és felszólitok minden náczit h határolódjanak el ők is maguktól!

 
Rékaa. képe
 

nem vágjátok h nem ő a képen?
rohadt ráérős faszszopó senkik.
örülnétek ha úgy néáznétek ki mint ő. ugyanis rohadt jó faszi.és 10000% h nem buzi.
szégyen h itt irigykedtek baszod.
köcsögök.

 
Kolompár Szebasztián képe
 

de buzi. ő mondta.

 
Névtelen náczi képe
 

Mennyire szánalmas már hogy a kedves újságirók/ bulvár
kiforgatja a sztorikat ..jó tudom akkor nem lenne semmi érdekes ha a valós tényeket irnák le de ez akkoris szánalmas..Nah meg a vágott képek ha már összevagják könyörgöm akkor legalább úgy hogy ne látszodjon :D annyira szánalmas ez az egész és a félre értések kedvéért nem SP-t védem ..most általánoságban beszéltem

 
Vladimir Ashkenaczy képe
 

Jeeeeee! Elértük, hogy a náczivadász bulvár lett

 
Hászid Zoli képe
 
Dr. Kocsis László képe
 

Ne basz. MP3-ban már meg van valakinek? Megvenném.

 
Holokauszt pápa képe
 

SP anál party ftw!

UI.: Remélem jó szűk.

 
Weisz rabbi képe
 

SP aidses ? NA NE! !!! Akkor máris futok szűrésre, _malatz_ szerintem neked is kéne jönnöd.

 
_malatz_ képe
 

Igen rabbi , természetesen megyek. Bár én csak a szaftot nyalom meg SP-ét szoktam lefogni ha nem akarja magába fogadni a bölcsességedet.

 
Weisz rabbi képe
 

Igen _malatz_ fiacskám jogos, amit vélni gondolsz, de a helyzet az, hogy tele van a tested kelésekkel és egészségileg rendesen lerobbantál, így sokkal inkább ki vagy téve az éces megfertőződésnek. Jobban belegondolva talán több táplálékra lenne szükséged..... talán akkor egészségileg, fizikailag jobb állapotban lennél és a kelések is elmúlnának...... majd utánaszámolok, hogy meg tudom e oldani, hogy naponta akár 2x is étkezhess. ...hmmm.... a pedigrepal elég drága, talán ha Bodri naponta 2 csirkefejjel kevesebbet kapna, akkor.... hmmmm.....

 
Névtelen náczi képe
 

nelegyetek már ennyire vak nyomorékok elis hiszitek? ennyire degenerált mindenki? persze csakis sp van a képenXD nemtré hogy az csak a feje:D gratulálok minden értelmes embernek aki ilyen fasságokat beszél összevissza. kitudja mi igaz és minem

 
Névtelen náczi képe
 

Hát....sose érdekeltek ezek a "nagy sTaR-ok" miwel úgyis eltűnteti őket a média ha megunyják...Sokan írták hogy féltékeny vagy rá? Nem...Ha aids-es ha nem:D Én szégyellném magam a helyébe ...ennyit SP-ről:D
Üdv!=)

 
Névtelen náczi képe
 

ouépiáppá

 
Névtelen náczi képe
 

Ti ezt beveszitek?? Ha Aids-es lenne azt az újságok megírtnák meg a TV is szót ejtett volna róla. Szánalmassak vagytok : D Így tovább ;)

 
Kolompár Szebasztián képe
 

mi vagyunk az újság, és mi megírtuk. tehát puktum.

 
Steinberg Izsák képe
 

Ő nem ér annyit, hogy az újság megírja, csak egy kis köcsög tírpák :). Persze jó lett volna vele vele a tegnap este... Finom aidses ánusz... hmm

 
Kohn Ézsaiás képe
 

na persze fő hír lett volna a CNNen... Ennek hallatán az amcsik kivonultak volna Iraqból, a zsidók és a muszlimok örök barátságot kötöttek volna, Zorbán meg elhatárolódott volna magától... és béke honolna az egész Universumban, mert együtt sajnálná mindenki szegény espét

 
Névtelen náczi képe
 

Lilangi! szeretjük sp-t =)))) a legjobb . ja és nem éces még mindig le lehet róla szálni... <333333333333333

 
Névtelen náczi képe
 

És ez tényleg igaz?:O én annyira sajnálom.:D

 
Névtelen náczi képe
 

tényleg igaz, és mi is sajnáljuk, freddie mercury és arafat után egy újabb aidses buzit temethetünk

 
Névtelen náczi képe
 

Bazzd meg ti ennyire irigylitek Sp-t attól hogy ő sokkal jobb nálatok még nem kéne hülyeségeket kitalálni..ti soha nem fogtok eljutni ahova Sp ti csak mindig a lószarban fogtok turkászni..soha nem fog ttiteket annyi ember szertni mitn őt!!Enynit rólatok
Sp forever<3^^
Rockcy:P

 
Steinberg Izsák képe
 

SP-t megbasztam análba :D Élvezte csak úgy csúrgott a geci a szájába. Örülsz?

 
Névtelen náczi képe
 

http://www.youtube.com/watch?v=Y9T68kLzhyw

Ezt nektek fasznyalók!

 
Névtelen náczi képe
 

sok más ember is aidses és érdekes hopgy őket nem sajnálja senki? furák vagytok eza csicska meg nem tett semmit azért hogy valami jobb is legyen ugyanolyan szar világban élünk

 
Névtelen náczi képe
 

Sziasztok! SP vagyok! Nagyon jó lenne ha már leszállna mindenki erről a témáról. Nem kell engem megvédeni! A hír igaz! AIDS-es vagyok. És mivel nem akarom hogy pár ember számára kétséges legyen, leírtam egy lapra és egy barátommal lefényképeztettem magam vele. Mivel a fényképen nem nagyon lehetett látni azt a részt kinagyítottam. Viszont a farkam nem 12 centis!

 
Kohn Ézsaiás képe
 

=DDDDDDDLOLROFLMAOHAHAHAHA
na látjátok h éces szegény... ezek után mondjátok h kamu... hülye náczik!

 
Névtelen náczi képe
 

rohaggyatok meg hát látszik hogy oda van illesztve az a rákos papir ki az a fasz aki megcsinálta !!!!!!!!!!!!!!!-.-""

 
Névtelen náczi képe
 

ja én már látam ezt a képet és a mikrofont fogja nem egy szaros papirt amit te raktál oda !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 
Névtelen náczi képe
 

*TAPS*

 
Névtelen náczi képe
 

ez photoshop...degagyik vagytok ti fasszopók...sp nem éces!!!
mivan nincs jobb dolgotok????fasszopóóóók...sp nem buzi...csak gondolom ti basznátok pf degagyik...

 
Névtelen náczi képe
 

Én is utálom a kis zsáknyalót, de ez akkor is Photohop.(Csa az ujjait nézzétek, meg a füzet bal szélét.
Gagyi, üzenem a tehetséges alkotónak!

88

 
Steinberg Izsák képe
 

Attól még buzi mondom, hogy megvolt. Ja, de még akkor amikor 13 volt. Akkor az igazi :)

 
Névtelen náczi képe
 

SP zenekar frontembere? xD
Ő szólózik!!
amugy meg most volt az interaktívba és elmondta , hogy valami hülye találta ki!
szánalmas a cikk írója

 
Mordechai von Wunderbaum képe
 

Ja ecsém, attól lett éccos, mert szólózott, oboán

 
Névtelen náczi képe
 

Hülyék ezek...mi tudjuk h semmi baja ..és ennyi!!

 
Névtelen náczi képe
 

bazd nem volt jobb dolga aki ezt a marhaságot írta...
am is SP nem is zenekarban játszik, hanem szólóba...erről enyit...
ennél gagyibb képet nem tudtatok csinálni..simán látszik, h SP feje csak bele van vágva...
SP nem AIDS-es...
inkább magadról terjesszél ilyen híreket..és ne másokról...
szánalmas egy ember aki ilyeneket terjeszt...

 
Névtelen náczi képe
 

ÉN CSAK AZT KÍVÁNOM H AKI EZT KITALÁLTA AZ LEGYEN AIDS-ES! ( meg azt h tanuljon meg jól képet szerkeszteni)

 
Névtelen náczi képe
 

SOPRON NEM ÉCES. BÉKÉN LEHET HAGYNI MINKET. KÖSZI.

 
simon képe
 

De az tagadhatatlan, hogy a legnyugatibb román város. Ezt Ceausescu elvtárs már rég megmondta.

 
Névtelen náczi képe
 

te szerencsétlen idióta hol van neked Sopron? Nyugaton van, Románia meg keleten!am meg nem értem, hogy mit kell szivatni, mindenki csak irígykedik!Érdekes, aki jól csinálja,amit csinál azt Amerikában sztároljk meg imádják, ez a rohadtul szánalmas rosszindulatú magyar stílus viszont az,hogy fikázzuk azt aki elért valamit!Hányingerem van ettől!Én sem vagyok nagy SP fan de azért van pár olyan "celeb" Magyarországon ,aki még énekelni sem tud!Am meg akik kitalálták ezt a sztorit, azoknak meg annyit,hogy ne féljenek egyszer az élet majd benyújtja a számlát és nyomorultul fogjátok érezni magatokat!ennyi szánalmas kis csicskák...

 
Névtelen náczi képe
 

nalátjátok hogy a sok nyomorék degenerált fogyatékos gyenge elméjü hülye életformák mit kitudnak találni? és mindennyávogos vasz beveszi aki odavan sp ért.. baszki átlagos ember aki énekel ennyi semmi extra:D
és aki ezeket a fasságokat kitalálta kívánom hogy legyen aidses

 
Névtelen náczi képe
 

én meg azt mondom hogy nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja! :) most miért nem lehet elhinni? senki sem tökéletes...

 
Névtelen náczi képe
 

amin lila polóban van az a kép megvan nekem. és am gecire szerkesztett..mert eredetileg a kezében mikrofon van..majd beszurom.. és nem valami fostalicska hamis lap..nem is ugy ir.. -.-" am meg nem AIDS-es és NEM BUZI
sok seggnyalo kis buzi rohadna szét h ilyet ki mer találni..szánalomra méltó emberek komolyan...
mi az anyátokért basztatjátok?
azér mert ti szarturó buzik vagytok?? azt szeretitek h ha szaros a farkatok mi?
uuuuu gecc undoritóak... -.-"

SP ^^ (L)(L)(L)(L)(L)

 
Steinberg Izsák képe
 

Imádom ha szaros a farkam (L) főleg mikor sp szara folyik rajta... Ááááá fúúú de jó vagy

 
_malatz_ képe
 

Állítólag ez a kölök tolta be az ércet SP-be !

 
Weisz rabbi képe
 

háh, unokaöcséd nekem is meg volt! Tripla gáz...

 
kaloka képe
 

ti mind budos csicskak vagytok itt hazudoztok arol a majomparaderol en is utalom de ki ki a faszt erdekel nem foglalkozom vele de ti viszont feltekeny buzeransok vagytok hogy o fiatalon vitte valamire igaz hogy nagy kula de akkor is ti meg ien fogyatékos csicskak vagytok akik ejjel nappal kockulnak a gep elott es ien faszsagokan török a buksijukat;)es en is utalom csak valamien szinten idegesito ez az egész amikor van eleg gondja ennek az eletel na csumma verebek;)

 
Névtelen náczi képe
 

Hát az biztos én szúrnám a fosóját :$
.....
Fasisztavadasz te nemtudom hogyvagy vele de bebökném a hurkám a kakálójába :))

 
Névtelen náczi képe
 

ennél szánalmasabb cikket irnisem lehet.. különben is, mia geciért kell betenni őt egy másik pasifeje helyett. SP NEM ANNYIRA KIGYURT xdd és amugyis nem buzixdd énmárcsaktudom:P

 
Steinberg Izsák képe
 

Fogjátok fel, hogy nem egy férfi adta neki análba! énmárcsaktudom:P
OFF: Mennyi humor nélküli szarházi jár ide ;D Mind napiszar szinten van. Ja, hogy onnan jöttek át.
Shalom

 
Névtelen náczi képe
 

Ez már gusztustalan! Milyen undormány emberek vannak a világban... Nem tetszik?NE NÉZT, ÉS NE HALLGASD! ENNNYI
De ez már elég gázos...

 
Névtelen náczi képe
 

ez igaz ha nem teccik takaroggyá anyádba azt nem kell nézni meg hallgatni am SP tutira nem buzi mivel Lola teccik neki...
SZOPÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS buzikáim vernétek anyátokba a szaros faszotokat..jah nem bocs..xD apátokba..xD :D
na pupp

am a BUZIK A LEGUNDORITOBB EMBEREK A VILÁGON MINEGYIKNEK MENNE ÁT A VONAT A NYAKÁN xD

ROHADNÁTOK EL xD
u.i. sajnálom az anyádat meg az apádat h ilyen nyomorékot hoztak össze xD

 

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <del> <ins> <sup> <sub> <small> <big> <img>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • [video:URL] segítségével videókat lehet beilleszteni
CAPTCHA
Ezzel a hülye képpel leellenőrizzük nem-e vagy-e egy büdös retkes robot náczi-e. Kis és nagybetű nem számít, csak pöntyögjed. Ha kiderül, hogy nem vagy robot náczi, akkor többet nem jelenik meg ez a szar.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!

 

Shabbat van.

 

Jóéccakát!

 
Free Puszi Őrnagy