Írd alá a PETÍCIÓT!!4!
Már nem kell sok a népszavazáshoz.
Dicsak:
Harc a félelemkeltés ellen
Bajcsy-Zsilinszky Endre
Bajcsy-Zsilinszky Endre Kálmán (Szarvas, 1886. június 6. – Sopronkőhida, 1944. december 24.) politikus, újságíró, az antifasiszta baloldal emblematikus figurája.
Már fiatal korában kiütközött militáns, félkatonai jellegű természete, ahonnan a becsületes zsidók menekültek ő oda kívánkozott. Az első világháború kitörésekor azonnal frontszolgálatra jelentkezett. A II. lovashadosztály tagja volt, amelyet a szerb frontra irányítottak. Később az olasz frontra került, majd 1916. június első napjaiban, a 2. császári és királyi lovashadosztály egyik lövészhadosztályának a kötelékében az orosz frontra helyezték. 1916 szeptemberében megsebesült, katonai kórházba szállították, ahol nagyon lassan lábadozott. 1917 elején – saját kérésére – ismét a frontra engedték.
Magyarországra visszatérése után Szegeden helyezkedett el. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak. Az ő szerkesztésében jelent meg többek között a Szózat című nacionalista, fajvédő témájú lap.
1922-ben képviselőnek választották, de 1923-ban Gömbös Gyulával közösen kiléptek az Egységes Pártból és létrehozták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (közkeletűbb nevén a Fajvédő Pártot), melynek így pártújságja lett a Szózat.
1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot. Az 1931-es választásokon már új pártja színeiben lett országgyűlési képviselő. 1932-től a Szabadság című náciellenes (!!!) hetilap főszerkesztője volt. Az 1935-ös választásokon a kormányzó Nemzeti Egység Pártja Kenyeres Miklóst indította vele szemben. Bajcsy-Zsilinszky a kormánypárti jelölttel szemben valóságos lejáratóhadjáratot folytatott lapja, a Szabadság hasábjain, s egyebek mellett kiderítette Kenyeresről, hogy zsidó származású, s voltaképpen Kaufmann Mózesnek hívják. Ekkor megvádolta, hogy jogtalanul használja a Kenyeres nevet és közokirathamisítás gyanújával feljelentette. Ellenfele zsidó származására hivatkozva panaszt emelt az Országos Vitézi Széknél, majd még abban az évben lemondott a vitézi rangjáról. Kenyeres-Kaufman névváltoztatásáról később kiderült, hogy legálisan történt, azonban később kiderült, hogy ezt kihasználva trükközött a papírjaival többek között az adófizetés elkerülése végett (a fajti az fajti), amiért végül 1938-ban mandátumától megfosztották és elítélték.
A II. világháború kitörése után a Független Magyarország című hetilap főszerkesztője volt. Elmélete szerint a németek visszaszorítása érdekében a Duna menti kis népeknek össze kellene fogniuk. 1941-től a Szabad Szó című náciellenes lap szerkesztője volt, ebben az évben az egyik főszervezője volt a március 15-ei náciellenes tüntetésnek.
Az FKGP által készített emléktábla Bajcsy-Zsilinszky volt lakóházán. (I. kerület Attila út 37.)
1944. március 19-én budai lakásán a Gestapo emberei keresték fel, hogy letartóztassák. Fegyverrel szállt szembe a rátörő németekkel, de a rövid tűzharcban megsebesült, letartóztatták és elhurcolták. Még ugyanezen év október 11-én a magyar kormány követelésére szabadon bocsátották.
1944. november 9-én elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (MNFFB), amely a német megszállással és nyilas hatalommal szembeni ellenállókat és demokratikus pártokat tömörítette. Az elnökség elvállalására a Bizottságot létrehozó Magyar Fronttól kapta a felkérést. A Bizottság legfőbb feladatának a fegyveres felkelés megszervezését és a szovjet csapatokkal együttműködve az ország, és elsősorban a főváros felszabadítását tartotta. Árulás következtében a nyilasok november 22-én az MNFFB vezérkarának gyűlésén rajtaütöttek és a résztvevőket letartóztatták. Bajcsy-Zsilinszkyt, aki nem volt jelen, ugyenebben az időben külön tartóztatták le. Valamennyiüket a Margit körúti katonai fegyházba hurcolták, ahol brutálisan megkínozták őket. Ezt követően társait még ott kivégezték, míg Bajcsy-Zsilinszkyt a sopronkőhidai fegyházba szállították, ahol december 24-én felakasztották. A háború után, 1945. május 27-én ünnepélyesen eltemették Tarpa nagyközségben.
Hálásak lehetünk, hogy nagy vezetőink úgy igyekeznek rá emlékezni, mint az antifasizmus nagy figurájára, különben a náczifasiszta magyarok az ő személyére hivatkozhatnának, hogy megdöntsék azt az alaptézisünket, miszerint mindenki, aki radikális, fajvédő és nacionalista (pföjj, pökh, pökh!!!) az automatikusan szarszemétnáczifasisztoid gárdistacsöcselék.
A zsidókkal szembehelyezkedve és a szarszemét magyarokat védve többek között a következőképpen nyilatkozott:
"A zsidó azon kívül, hogy törpe kisebbség a magyar nemzeten belül: vérében, idegrendszerében, múltjában, múltjából beidegzett lelki életében és etikájában más, mint a magyar. Sokkalta távolabb álló a
velünk együtt élő germán és szláv vagy latin néptöredéknél. A zsidóságnak ez a szédületes hatalmi előnyomulása mindenáron visszaszorítandó azért, mert a magyar nép - mint minden nép - az élet jogán ragaszkodik saját lelki életéhez és az ő saját államában és társadalmában saját lelki életének döntő erejéhez."
{Nemzeti újjászületés és a sajtó, 1920)
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| bajcsy.jpg | 29.99 KB |
Küldj be Te is holokauszttagadó fasisztákat! Bejelentő űrlap
Csak előtte regisztrálj vagy lépj be!
További holotagadó náczistások erre találhatóak.
REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!








Hozzászólások
Pörfekt. Le a kalappal.
Valamit tenni kéne a tl;dr-sekkel, talán fel kéne venni egy mezőt, egy összefoglaló mezőt, amiben 200 karakterben össze kell foglalni a cikk tartalmát.
Arra ott van a címke, alul.:D A diszlexiás fajtiknak ennyi elég: elolvassák a címben a nevet, alul hogy "holotagadó", és már tudják is, hogyan és kitől kell onnantól elhatárolódniuk.
Am, most már legalább tudjuk, hogy az SZDSZ Kókái, Retkesei és Gusztusai honnan vették a példát lappangó náczistaságuk titokban tartásához. Undorító ahogy ezek a tetvek a liberalizmus mögé bújva, csúszómászóként hajszolták Magyarország csendestöbbségét is a fasizmusba.
Remek munka,csak a kevés benne a kép.Roma olvasók kirekesztve.
Szép volt komondor, grat!
Picit elveszve vagyok,fuves is meg most jottem az erdobol(literally),
ezt itt a zaro-jelben, csak a kedvedert mondtam, v. irtam, v.akarmi.
Szoval nem tudom mi volt szep, es mihez grat?
Bajcsy-Zsilinszky Endre.... milyen hülye neve van.. másrészről azonnal el kell határolódni,
remélem fajtijaink kiveszik a töri könyvekből.. jah tényleg benne sincs már... buta mongolok! XD
Ezen a képen Bajcsy-Zsilinszky Endrét épp Cseh Tamás helyettesíti?
Angol nyelvlecke kezdőknek. Komondor fajti is ebben az iskolában végzett.
És még én fikázom komondort.
Igazán nem szép dolog.
Remélem,legalább szégyenled magad.
Nem errol van szo,hogy fikazod, v. nem-e...toled, megszokott.
S tudod, ugye, a megszokottsag mivel jar?- akar hazassagban is...
Elnezest a kesedelemert-igazoltan voltam tavol, az erdoben-igen,va-
loban ilyen iskolaba jartam az USA-ban.
Idegen-nyelv tudas hijjan erkeztem.A legjobb, s egyben legolcsobb
utja a nyelvtanulasban, ez igerkezett.
Hagyomanyos-europai(?)-tablakon, kretaval irva tanultunk,...
ilyen nyelvtani peldakra nem emlekszem.Ez nem jelenti azt, hogy az
ironak nem jobb a memoriaja az enyemnel.
http://index.hu/kulfold/2010/07/28/meghalt_egy_volt_naci_ss-tiszt/
Mi a rücskös lócsöcst csinálnak a Vízentál központban? Egész nap csak DAFEMezgetünk? A nácziak meg boldogan élnek, míg meg nem halnak?
Vajon mitől kapott szívrohamot az öreg náczi?Kipát küldtek neki postán?
Vazmeg,kétszer küldtem el!Ma már nem fogyasztok több tudatmódosítót.De fasz vagyok!
tl;dr
Csak vicceltem. Meg se kottyant nekem.
Kivalo czikk, mar hianyoltam a szarmagyar tortenelmi szemelyek leleplezeset...
+1
"trükközött a papírjaival többek között az adófizetés elkerülése végett (a fajti az fajti), amiért végül 1938-ban mandátumától megfosztották és elítélték."
Milyen világ volt már az, hogy egy zsidót el mertek ítélni adócsalásért.
Ennél mi rosszabb jöhet még?
Bebörtönözik Demszkyt, mert 20 éven keresztül szívta az adófizető gojok vérét és közben jól kibaszott velük?
Akkor már inkább ne is legyen kaszinó Sukorón.
Hozzászólás