NáczivadászNácivadász anti-zikkajl szövetség

Bajcsy-Zsilinszky Endre Kálmán (Szarvas, 1886. június 6. – Sopronkőhida, 1944. december 24.) politikus, újságíró, az antifasiszta baloldal emblematikus figurája.

Már fiatal korában kiütközött militáns, félkatonai jellegű természete, ahonnan a becsületes zsidók menekültek ő oda kívánkozott. Az első világháború kitörésekor azonnal frontszolgálatra jelentkezett. A II. lovashadosztály tagja volt, amelyet a szerb frontra irányítottak. Később az olasz frontra került, majd 1916. június első napjaiban, a 2. császári és királyi lovashadosztály egyik lövészhadosztályának a kötelékében az orosz frontra helyezték. 1916 szeptemberében megsebesült, katonai kórházba szállították, ahol nagyon lassan lábadozott. 1917 elején – saját kérésére – ismét a frontra engedték.
Magyarországra visszatérése után Szegeden helyezkedett el. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak. Az ő szerkesztésében jelent meg többek között a Szózat című nacionalista, fajvédő témájú lap.

1922-ben képviselőnek választották, de 1923-ban Gömbös Gyulával közösen kiléptek az Egységes Pártból és létrehozták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (közkeletűbb nevén a Fajvédő Pártot), melynek így pártújságja lett a Szózat.

1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot. Az 1931-es választásokon már új pártja színeiben lett országgyűlési képviselő. 1932-től a Szabadság című náciellenes (!!!) hetilap főszerkesztője volt. Az 1935-ös választásokon a kormányzó Nemzeti Egység Pártja Kenyeres Miklóst indította vele szemben. Bajcsy-Zsilinszky a kormánypárti jelölttel szemben valóságos lejáratóhadjáratot folytatott lapja, a Szabadság hasábjain, s egyebek mellett kiderítette Kenyeresről, hogy zsidó származású, s voltaképpen Kaufmann Mózesnek hívják. Ekkor megvádolta, hogy jogtalanul használja a Kenyeres nevet és közokirathamisítás gyanújával feljelentette. Ellenfele zsidó származására hivatkozva panaszt emelt az Országos Vitézi Széknél, majd még abban az évben lemondott a vitézi rangjáról. Kenyeres-Kaufman névváltoztatásáról később kiderült, hogy legálisan történt, azonban később kiderült, hogy ezt kihasználva trükközött a papírjaival többek között az adófizetés elkerülése végett (a fajti az fajti), amiért végül 1938-ban mandátumától megfosztották és elítélték.

A II. világháború kitörése után a Független Magyarország című hetilap főszerkesztője volt. Elmélete szerint a németek visszaszorítása érdekében a Duna menti kis népeknek össze kellene fogniuk. 1941-től a Szabad Szó című náciellenes lap szerkesztője volt, ebben az évben az egyik főszervezője volt a március 15-ei náciellenes tüntetésnek.
Az FKGP által készített emléktábla Bajcsy-Zsilinszky volt lakóházán. (I. kerület Attila út 37.)

1944. március 19-én budai lakásán a Gestapo emberei keresték fel, hogy letartóztassák. Fegyverrel szállt szembe a rátörő németekkel, de a rövid tűzharcban megsebesült, letartóztatták és elhurcolták. Még ugyanezen év október 11-én a magyar kormány követelésére szabadon bocsátották.

1944. november 9-én elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (MNFFB), amely a német megszállással és nyilas hatalommal szembeni ellenállókat és demokratikus pártokat tömörítette. Az elnökség elvállalására a Bizottságot létrehozó Magyar Fronttól kapta a felkérést. A Bizottság legfőbb feladatának a fegyveres felkelés megszervezését és a szovjet csapatokkal együttműködve az ország, és elsősorban a főváros felszabadítását tartotta. Árulás következtében a nyilasok november 22-én az MNFFB vezérkarának gyűlésén rajtaütöttek és a résztvevőket letartóztatták. Bajcsy-Zsilinszkyt, aki nem volt jelen, ugyenebben az időben külön tartóztatták le. Valamennyiüket a Margit körúti katonai fegyházba hurcolták, ahol brutálisan megkínozták őket. Ezt követően társait még ott kivégezték, míg Bajcsy-Zsilinszkyt a sopronkőhidai fegyházba szállították, ahol december 24-én felakasztották. A háború után, 1945. május 27-én ünnepélyesen eltemették Tarpa nagyközségben.

Hálásak lehetünk, hogy nagy vezetőink úgy igyekeznek rá emlékezni, mint az antifasizmus nagy figurájára, különben a náczifasiszta magyarok az ő személyére hivatkozhatnának, hogy megdöntsék azt az alaptézisünket, miszerint mindenki, aki radikális, fajvédő és nacionalista (pföjj, pökh, pökh!!!) az automatikusan szarszemétnáczifasisztoid gárdistacsöcselék.

A zsidókkal szembehelyezkedve és a szarszemét magyarokat védve többek között a következőképpen nyilatkozott:
"A zsidó azon kívül, hogy törpe kisebbség a magyar nemzeten belül: vérében, idegrendszerében, múltjában, múltjából beidegzett lelki életében és etikájában más, mint a magyar. Sokkalta távolabb álló a
velünk együtt élő germán és szláv vagy latin néptöredéknél. A zsidóságnak ez a szédületes hatalmi előnyomulása mindenáron visszaszorítandó azért, mert a magyar nép - mint minden nép - az élet jogán ragaszkodik saját lelki életéhez és az ő saját államában és társadalmában saját lelki életének döntő erejéhez."
{Nemzeti újjászületés és a sajtó, 1920)