Írd alá a PETÍCIÓT!!4!
Már nem kell sok a népszavazáshoz.
Dicsak:
Harc a félelemkeltés ellen
Én volnék, bevallom
Lelki fröccsök és hosszúlépések
Kisgyerek voltam, mikor először találkoztam az érzéssel, hogy kiválasztott vagyok.
Pisikáltunk az óvodában, mikor a többiek kinevettek, hogy hiányzik a fitymám.Akkor még nem tudtam, hogyan vesztettem el..
Nagyapó pajeszével játszadozva a hintaszékben sokat mesélt nekem arról, hogy keltünk át száraz lábbal a Vörös tengeren és érkeztünk el a Vörös hadsereg egyik országába, ahol vagy mindenki utál engem, vagy hasonlít kicsit hozzám- kissé görbe az orra és nagyobb mint egy sósuborka, vagy kicsi kerek sapkája van, vagy pájesze. Azt, hogy nekik sincs fitymájuk azt csak később tapasztaltam meg.Mély behatások közepette, persze...
Aztán felnőttem. Sikerült minden gójt becsapni, jól meggazdagodni bőrükön, de hogy miért utálnak engem, nem értem. Azt is mondják, csípős, büdös a bőröm... A fokhagyma is büdös, meg a pálpusztai is, mégis szeretik... nem értem ezeket...
Aztán gondoltam egyet... lehet a vallásommal, származásommal van bajuk. Kikeresztelkedtem!!
Következő péntek este mégis megjelentem a Dohány utcai zsinagógában, és leültem megszokott helyemre, Grün mellett. Grün nem érti a dolgot, és megkérdezte
- Ne haragudj, mit keresel te itt? Ha jól tudom, a héten kitértél?
- Te jó Isten, egészen elfelejtettem — csaptam homlokomra. Mire Grün magától értetődően hozzátette:
- Na látod, ilyen buta csak egy gój lehet…
- Elfelejtettem volna azt a 6,000,000 ártatlant???
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Britney Spears-skinhead, egy új barátom | 26.42 KB |
Küldj be Te is holokauszttagadó fasisztákat! Bejelentő űrlap
Csak előtte regisztrálj vagy lépj be!
További holotagadó náczistások erre találhatóak.
REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!








Hozzászólások
Nocsak.
Na most lehet, hogy nekem kéne leállnom a kannás mókával, vagy a csavarlazítóval, de ezt nem egészen értem....
Nem neked kell leállni csavarlazítóval!
Igazad van, álljon le vele a cikkíró, mer' hogy én nem fogok, az hóttbiztos
Az összezárás menni fog a két családnyi
kokeróvalroma honfitárssal, egyelőre 3 év jött neked össze,faszikám!Ó ne!!!A bevallás enyhíteni fogja a bűneimet, és már megbeszéltem, nem sokáig maradok az ellentáborban.Köztetek a helyem!A fitymámat újra levágatom, mind a kettőt!!És visszaplasztikáztatom az orromat eredeti méretre, hisz a levegő ingyen van, miért ne szívhatnám dupla méreten át?Az izraeli légitársaság repülőit is a farkáról és az orráról ismerjük meg, engem is, ismét.-)Szeretlek titeket büdöskéim.-)
Bizonyíts!!4! Várlak a DAFEM-en!
Grünnek igaza volt.
Nem találolok szavakat. :-/
Egy videóval kedveskednék, nektek a mai napra,
buta elnyomó rezsim római birodalom,
http://www.youtube.com/watch?v=QHar6qaLexA&feature=related
de legalább mi zsidók jót kacarásztunk. :P
Bolívia:



Argentína:
Brazília:
A horikeri fordítva van.
Akkor ők antináczik?
Mi a helyzet egyáltalán a bolívokkal?
Tán csak Kirekesztett fajti tudná megaszondani...
Olybá tűnik, Röhm kapitány annó nem csak a szőrös férfiseggekkel volt elfoglalva arrafelé, hanem hintette a Zeszmét.
Aki füstös, az nem lehet náci, csak terrorista, nem?
Szegíny romákat úgy elnyomják a náczi magyarok, hogy csak egy Porsche Panamerat tudtak venni Csabikának aki már 18 évesen elballagott az általánosból!
http://www.youtube.com/watch?v=zabxZzGJnVc&feature=player_embedded
Azon gondolkodom, hogy csináljek e egy romákos akkot, de az már a 3-ik akkom lenne, ami kicsit beteg.
Melani Katrin és Gusztika keresztelője:
http://www.youtube.com/watch?v=D_fHDDCHKrU
Bábonyi romák:
http://www.youtube.com/watch?v=Po5c8q6COkk
Pista kiszabadult a börtönből:
http://www.youtube.com/watch?v=F5EPoggiOvs&feature=related
Bábonyban dolgoztam, még '98-ban. Összetalálkozott a tekintetem egy cigány csajéval, azóta is beleborzongok, ha visszagondolok rá.
A szexualitásnak hihetetlen ereje van.
Jót betonoztál?
Ha kell, fényképet is tudok mutatni róla.
Muti!
Ezt aztan ember(zsido) legyen a talpan, aki erti.Ezt a
betonozasi fotot.
MIT??? betonoztal BE?
Nem latok se szefet,se markas festmenyeket,betonke-
retbe foglalva,semmit,ami ertek lenne.
Tulajdonkeppen csak azert betonoztal, mert unatkoztal?
Miert nem jelezted idoben, hogy megesz az unalom?
Talaltunk volna kozosen valami ertelmes elfoglaltsagot,
nem mondom, hogy nem jart volna nemi faradtsaggal,
na de betonozni habokra,unalomuzonek,szamomra
abszurd.
Kicsit jobban is elsimíthattad volna azt a betont! Ez már egy komplett gördeszka-park a helybéli hangyáknak.
De amúgy tökre igazad van (mint mindig!) Tuti meg fog lincselni engem Májnkámpf és Kombatéjtín-terrormásín nemfajti, de vhogy az árja lányokból kiveszett ez az igazi asszonyállat attitűd és ilyen rommá sminkelt, kiglancolt szopógéppé avanzsáltak. Ellenben ezek a cigány csájék dzsoging gatyában, meg egy egyszerű topban is olyan kisugárzással bírnak...
Annyira elviselhetetlenül unatkozom... Nem akar valaki beszólni?
Az avatárodon az ki az a monoklis ri... csaj?
Én volnék, bevallom.
És miért van monoklia? Megfejelte egy Tomketbéla?
Melyik alakításodból?
Az unatkozás igen sekélyes lelkivilágot mutat.
A másik szemed is monoklis?
Na jo!
Csak mert unatkozol...
Szerinted, a japan porno videokon miert takarjak a genitaliakat?
Most gondolj bele kisse, megy a szopas v. nyalas, s mit latsz a
lenyeg helyett?-egy foltot.
Mar gondoltam arra,felveszem a kapcsolatot ezugyben a newenglandi
japan konzulatus pornougyi cenzuralis attasejaval.
Remelem,sikerult e fontos kerdessel, ha csak egy nehany percre is,
kizokkentenem betonozas-utani unalmadbol!
Soha nem értettem ezt a New England-et. Se a puritánokat, se a protestánsokat úgy általában. Ha az óhazában engem üldöztek volna, aztán fogom magam, és kivándorlok egy új világba, biztos, hogy kreatívabban jártam volna el az új haza megnevezésekor.
Vagy a protestánsok olyanok, hogy meglátják a lábukat, és az mondják rá:
Új Kéz?
110%-ban egyetertunk.Gondolom, nem kell sorolnom az USA-ban
talalhato foldrajzi neveket, melyek arra utalnak,a nevadok
tablettakat szedtek fantazia ellen.
Van ilyen egyebkent Kanadaban is (NovaScotia),Oroszhonban is
(Novgorod),Mo-on is (Ujfeherto).En, a magam reszerol, ezeket
az UJ-al kezdodo neveket meg csak elfogadom.
A Canaan, meg Bethlehem meg hasonlo(nem csak a Szentfoldre
utalo!)neveket mar kevesbe.
Visszaterve NE-re...en csupan azert jeloltem meg neked tagabb
lakhelyul,hogy vedd tudomasul,nem Clevelandben elek.
Pedig én eddig abban a tévhitben voltam, hogy az Egybesült Államokban minden magyar Cleveland-i.
Emberek vagyunk,s ebbe tevhitek is belefernek.
Nem ma kezdték el az ilyen fantázia dús névadást. Gondoljunk csak főniciai fajtikra a Karthágó városnévvel (Új város). Vagy a vérfasisztoid ólatinokra, akik mindezt sikeresen megfejelték a Carthago Nova-val (Új új város).
Igen.Lehetne sorolni napestig.
Ami most eszembe jutott NatiVelemenykisasszonystb al
kapcsolatban,ha mar ugy unatkozik, miert nem veszi elo
az orokzold temat,s kezdi czikizni a fold allat-nepessegenek
egyik legcsodalatosabbjat:- a lovat?
Megkülönböztető jelzéssel bíró, nemileg beazonosíthatatlan, monoklis ribanc!
Jó, köszi. Elmúlt.
Chile Latin-Amerika egyik legnáczibb országa:




Chilei fiatalok:
Temetés Chilében:
Chilei öregek:
Fiatalok:
Mőgenelem.
A chilei elnöki palotát védő Becsület Gárda gárdistái:

Sisakjuk és egyenruhájuk politikailag inkorrekt!
Az a középső kardos, hogy méregeti a herczeget.
Az hagyján,de a Karcsi mennyire méregeti a fiúkat!
Biztos most választja ki,hogy melyik hármat küldjék be este a lakosztályába.
Pinochetnek zikkájloznak:

Hátha feltámad?
Azért a bal szemével skubizza a vén csibész,hogy mindenki rendesen csinálja-e!
Ez nem az a szkín, amikor Jabba véletlenül magát fagyasztotta le, Han Solo helyett?
Nem hinném. Szerintem ez a jelenet Vladimir Harkonnen temetése lehet.
Jajmá ne használjatok ilyen sci-fi ponyva karaktereket, mert Májnkámpf von ELTE nem fogja érteni. Amúgy meg nyilvánvaló, hogy ez a Hari Seldon "szelleme" a terminusi üvegszarban.
Bezzeg itt még mennyire elholokausztoló volt a tekintete! Ha nem nem lenne rajt' napszemcsi, porrá égnénk a képernyő előtt!
Nebasssssz!!!
Ez a Fernandel!
A Majka...!!!
Chilei hadsereg:


Amúgy ezzel az erővel az usák gój csicskásaink is ehhez hasonló kevlársisakban mennek lelövetni magukat a sivatagba (meg akárhová, lásd az elmúlt 100 év), hogy sok pénzünk legyen. Talán azért, mert ez a kialakítás egyszerű és célszerű?
Nati! Mi a véleményed a Stahlhelmről (komolyan is)?
Chilei lányok:




BREAKING JEWS!!!
Előre nem látó módon néhány fajtink a Google-nél lecenzúrázta a Jewtubon a RACIST REDNECK REBELS nevű rácistá kirekesztő formáció videóit. Hogy fognak így USA-béli hitestvéreink kárpihoz jutni, ha arrafelé nem üti fel a fejét újra és újra a neonnácizmus??? Éppen ezért aki afféle youtube huszár az tegye már fel újra, meg húzza le és szídelje vissza, ha lehet.
Sávuá' tov!
Oh my God, I married a nigger.
"Well them Hollywood Jews always pushin´ race mixin´ with the
niggers, niggers niggers.
In the future there won´t be no white race at all, just
niggers, niggers, niggers (kikes)."
Even all the IQ tests are always lower than the average white.
Most hol van az a fajti, aki engem agyba-fobe baszott
(jogosan!) az angol karattyolasert?
Ez csak idézet, nyugi. Hózikk-zikk-zikk-zikk-zikk...
Vagy német szövegeket idézzek?
Na akkor inkább idézek egy régi jidis dalból, amit a BKB vagy a Vodku zenekar játszott még annó:
"Und die Moral von der Geschicht, Leute hört gut her
Passt euch irgend jemand nicht dann schlickt ihn raus aufs Meer.
Afrika für Affen, Europa für Weiße,
Steckt die Affen in ein Boot und schickt sie auf die Reise."
Az Afrika unter alles jobb.
Így van. Főképpen az eredeti, nem az a szar szarmagyar. Bár amúgy nekünk, askenáziaknak genetikailag felsőbbrendűbb a muzikalitásunk, ezt sose' feledd! Egy Luni sohasem lesz egy Hajósandrás, vagy egy Danainternesönel.
A Vádló Bitófás feldolgozás még jobb, útyhoty nészojjá bé!!!!!!!444!!!! Hajós András meg akkora zenész, nem is tudom hova szarjak.:D
Pedig az aztán egy ótvar szar szőrös mongol cover. A Petrovity úr legalább jó Skrewdriver átdolgozásokat gyártott. Hajós fajtit meg azért nem tudod értékelni, mert genetikailag antiszemét vagy. Sebaj, majd egy pár generáció múlva a nigger-vérrel kevert magyar talán már kevésbé lesz ilyen kirekesztő. Addig is egy kis latin vérpezsdítés szarmagyarlandba:
"A Petrovity úr legalább jó Skrewdriver átdolgozásokat gyártott."
Egyet linkelj már be, melyik Skrewdriver átdolgozás?
Én csak ezt ismerem.
Mennyire nevetséges a szarmagyarok angol akcentusa.:D
Ez milyen véleményed szerint? Ők is magyarok:
Nevetséges.:)
Valaki amúgy tud arra magyarázatot, hogy a hazafias érzelmű legények körében miért kultikus viselet a hózentráger? Valami afférjuk volt az övvel, vagy mi?
Te ne hordjál hózentrógert, hordják a szkinderek :D
Nem tudom miért. Gondolom ha úgy adódik azzal fel lehet akasztani egy zsi... vagyis egy ci... vagyis egy ni... valakit. Legalábbis szerintem:D
Övvel is fel lehet. Legalábbis nagyapám szerint, aki Népbírósági elnök volt, igenis lehetett.
Biztos bu-buszke lehetsz rá. És miket csinát, mesélj! Názdárovje!
Ez a szám meg fokozottan kurva gáz. Azért hordanak hózentrógert, mert az az angol jómunkás ember szkinhed szubkultúra része, mint a bakancs. Övet meg mi, igazhitű askenáziak hordunk, hogy ima közben elválassza a szívünket a férfiasságunktól.
Kurvagáz, amikor a retkes gój magyarok idegen nyelven énekelnek. Tök mindegy melyiken, az Archívum is katasztrófa németül.
Akkor hallgasd magyarul
Például ez. Angolul és magyarul is eszméletlen jó. A magyar változat pedig egyenesen klasszikus. Azt hallgatva kezdek el félni, hogy egyszer a primitív bunkó birka magtalan szarmagyarok megunják az igát és beverik a vérszívó pofánkat. De ilyen úgysem lesz.
De a magyar változatot linkeld mer' nem ismerem, ázz.
Nemá', hogy nem ismered, hát milyen aryan warrior vagy te?
Fogadjunk, még gázosítani sem tudsz!
Egyenlítői-Guineában a lakosság IQ átlaga 59.
Ez a bejegyzés voltmár.
Valaki igazán megkezdhetné a "letudtam az augusztusi posztomat" elnevezésű sorozatot. Vagy mindenki a csütörtökre vár, hogy jól a másikra posztolhasson?
Tényleg! Megnézem, hogy ki vesztette el a csillagját.
Ajjaj, most aztán elszóltam magam, de kurvára. De én nem vállalom a felelősséget, ha valaki az én közbenjárásommal veszíti el ezekután a kommenista kitüntetését. Elhatárolódom. :C
Automatizálva van már a rencer, sz'a'l csak megnéztem csak.
Azér ennek is van hátránya. Most látom, hogy Félős Dávid is nagyon szépen kijátszotta.
Ja, kb.
Én úgy döntöttem, közlök egy képriport-sorozatot Tibi boltjáról, komondor (kis k, mint kurva, vagy kreol) ösztönzésére.
Azért a szaros csillagért ne add le a nívót.
Jó,hogy nem a lábujjaiddal készítesz miniriport-sorozatot...
Pedig azt tudnám értékelni.
Nati: - Te középső lábujj, elég szépen kirepedezett rajtad a köröm, és azok a lábgombák is bőven a politikai korrektség határát súrolják! Mégis mivel magyarázod ezt?
Középső lábujj: - Vazze, nem esne le a gyűrű az ujjadról, ha néha gondoznál minket! Most nézd meg, hogy benőtt a köröm szegény Nagy lábujjon is! Ha így folytatod az intenzíven fogunk kikötni mindannyian, aztán majd nézhetsz, amikor az orvos a radikális amputáció mellett dönt!
Nati: - Köszönöm az interjút!
Ezt miért nem nyomtad ki cikknek? Csak a neveket kell átírni.
(Ha nem akarod, akkor stipistopi. És akkor megvan az augusztusim is egyből.)
Viheted. Jahvei hatalmamnál fogva ezennel átruházom rád a szerzői jogokat. Ennél többet már úgyse nagyon tehetek a színvonalért.
Ajvé, de legalja. Akkor ezzel az erővel én is írhatnék cikket. Csak sajnos úgy görbítem a teret, hogy nálam mindig sábát van, ezért soha nem végezhetek munkát. Persze amikor rá kell gyújtanom, akkor arra az öt percre hirtelen kedd lesz.
"Egész jó írói vénád van Virág et., miért nem írsz?"
Iránban is szolgálhatnak nők a seregben:

Moszkva:

Szinte leolvasom a kirekesztő árjista szájukról, hogy "Gej Gitler!"
Tezsvírem!!!
Lövöm itt nektek a kedvenc videjjómat!!!!
http://www.youtube.com/watch?v=-_jLnrUXJNM
Istenem, ismét egy dicső videó tőlünk!!!! NEKTEK!!! Nácziknak!!!! Mindenkinek!!! JEWS in SPACE!!!
Tökjó ez a lelkesedés. Nem szívesen rontanám el az örömöt, de valahogy kikivánkozik belőlem: VOLTMÁR. (nem is egyszer, és nem is kétszer, de minimum négy gombás-retkes-fagyott csövesláb kell ahhoz, hogy megszámoljam)
És most énekeljétek velem együtt a szöveget...
We're Jews out in space
We're zooming along
protecting the Hebrew race
We're Jews out in space
If trouble appears
we put it right back in its place
When goyim attack us
We give 'em a smack
we'll slap them right back in the face
We're Jews out in space
We're zooming along
protecting the Hebrew race
jeeeee. qva jóók vagytok!!!!
Protect the hebrew race!!!! jeee*
ááááááááááááááááááááááááááá, ez nekem olyan mint a kommunista szellem vasútja a vidámparkban, rosszul lettem!!!
http://www.youtube.com/watch?v=4TAtRCJIqnk&feature=related
Jákob rabbi, egyelőre te vagy a leggyengébb láncszem..
Kapd össze magad
Hozzászólás