Írd alá a PETÍCIÓT!!4!
Már nem kell sok a népszavazáshoz.
Dicsak:
Harc a félelemkeltés ellen
Kventin mester
Senkit ne tévesszen meg a mimikrije, ő egy igazi zsidógyűlölő.
A Becstelen Brigantyk című filmjével bukott le. Melyben még a partraszállás előtt véget ér a második világháború, tehát a holokauszt is félbe marad, amivel gyakorlatilag tagadja a 6 billió áldozatot.
Valamint a film 153 perce alatt egyetlen zsidót se vagoníroznak be és gázosítanak el. Igaz párat lelőnek, mintegy marginálisan, ezzel is üzenve, hogy a holokauszt csak ennyi (burkolt holokauszt-tagadás). Továbbá, ezen filmje a zsidók szándékos és öncélú lejáratása, basztardizálása, relativizálása és lefitymálása.
Személyes érintettségem okán pedig elhatárolódásomnak szeretnék hangot adni, a kést megforgatni benne:
Megmondom a zőszintét, az avatar-választásom és a filmről formált véleményem nem nagyon konvergál.
Az volt az érzésem, hogy a horogkeresztelős snittért volt az egész. A Mester csak azt akarta elsütni, és ezért épített köré "filmet". A régi jól bevált klisékből, ám valami ritka szarul. Meg tudott vele lepni. Kétszeresen is. Egyszer, mert már a plakát láttán magam előtt láttam az egészet, ami kísértetiesen be is jött. Aztán, mert sose hittem volna, hogy a Mester ilyenre is képes. Ilyen szarra.
Valahol még ma se tudom, hogy mi volt ezzel a célja. A nácik benne valószínűtlenül stilizáltak, nem tudom őket se elhinni, se igazán gyűlölni. A zsidók viszont egytől-egyig idióták benne. Nyilván csak őket akarta lejáratni.
Aldo viszont király (csak nem Bradnek kellett volna játszania, mert ő még kisfiú ehhez). De én azért (fejbe) el tudom képzelni mással is, és így ő (a karakter) nem lett a lejáratókampány áldozata bennem.
Lehetett volna gyúrni belőle sokkal jobbat is. Alternatív történelemnek se lenne rossz, ha nem akarná sulykolni, hogy a nácik tökhülyék, a zsidók szupermenek, a háború meg így működik, és persze mindez tökéletesen együtt is áll.
No és persze az egész olyan, mint egy sorozat utolsó epizódja, ami feltételezi az előzmények ismeretét és egyként látását. Itt konkrétan triviálisnak veszi, hogy az egyszeri néző holokauszt-műveltsége megüsse az elvárt szintet, a kívánt evidenciákkal, annafrankostúl, kertészimréstűl, legalább a legcsöpögősebb klasszikusok ismeretével. Vagyis, alapként kezeli, hogy mindenki mindenféle körülményeskedés és szájbarágás nélkül, érzelmileg kellőképpen előkészítve magától értetődőnek lássa, hogy a náci szörnyetegek megskalpolása a 6 billió megkínzott és elhamvasztott zsidó áldozat okán érthető, jogos és arányos megelőző brutalitás (volt így utólag), ami összhangban van a genfi egyezményekkel.
Egyszóval ez a film nem nácziknak készült (felvilágosításul), hanem nekünk, jogos önsajnálatba és sebnyalogatásba merült többszörös holokauszt-túlélőknek. Hogy köddel etesse a bennünk megbúvó náczi rémet.
Viszont az utolsó jelenetért megérte megnézni.
Ám ez a verdikten nem változtat, a Mester náczi, holokausztot tagad és zsidókat rossz színben tüntet fel: bűnös.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 20090906quentinta1.jpg | 77.89 KB |
Küldj be Te is holokauszttagadó fasisztákat! Bejelentő űrlap
Csak előtte regisztrálj vagy lépj be!
További holotagadó náczistások erre találhatóak.
REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!








Hozzászólások
ELSZOmorodtam egy kicsit. Nem láttam még a filmet.
HA JAHVE VELUNK, KI ELLENUNK ? ? ?
Szerintem ez kamu.
Kattincs rá és jó lesz!!4!
Aha, és a Tim Roth-ra osztott főszerep az első három filmjében az smafu?!4 Hogy a szintúgy három filmjében szereplő Harvey Keitelről ne is beszéljek!
A becstelen brigantykban pedig csak az antifa kommandó nemes küzdelmét mutatta be. Kegyetlenül kinyiratta Hitlert, hőst csinált egy raklapnyi zsidóból. Te valamit nagyon benéztél. Ez a Quentin gyerek valünk van! Ráadásul a kedvenc rendezőm, szóval fellebbezek a holotagadás ítélete ellen!
Free Quentin Tarantino! Free kannásbor!
+1
Láttál benne gázkamrát...? Na ugye!
Azonkívül ez a szemét náczi kettő kivételével minden zsidót megnyúvasztott, miközben a főnáczi meg ment a paradicsomba. Az bezzeg megúszta egy kis szépséghibával (amit bármelyik plasztikai sebész könnyedén megold).
Mondhatod persze, hogy erkölcsi győzelem meg ilyenek, meg hogy két zsidó mégiscsak megmaradt. De ez alapigazság, hogy mindig a könyörtelen szadista éli túl, akiben nincs semmi megbánás (érzelgősség). Nem igazán áldozat típusok. Vagyis akár náczik is lehetnének, ezen a síkon már nincs különbség. Na de ezért jár neki az Oscar szerinted?
(Amúgy nekem is az egyik kedvenc rendezőm a Mester.)
Nekem - bevallom őszintén - nem tartozik a kedvenc Tarantino-filmjeim közé a Brigantyk. A gengszer témájú alkotásait bírtam a leginkább, azért kapott is Oscart anno.
Amúgy ha megnézzük kinek és miért osztogatnak odaát aranyszobrocskákat...
... természetesen csak zsidóknak, nácziknak nem jár.
A Mester pedig forgatókönyvért kapott már Oszit, de legjobb film kategóriában még nem. Az egy jó forgatókönyv volt, és illeszkedett a holovilágképbe (de legalábbis nem borogatta).
Én ott buktam ki, amikor a csodálatos zsidólány, Sosánná a film második felében nem naplót kezd írni apja golyóstollával, hanem összeáll egy niggerrel. Kaganowicz Jehuda, az utcánkban lakó bölcs rebbe (és élményhosztesz futtató) is megmondta, hogy tilos gój vérrel keveredni, pláne gój állatéval!
Megmondom oszinten, ennyire valtozatos, lehangolo es szemetgyonyorkodteto filmet egyszerre nem lattam meg. Az elejen magam ala szartam a felelemtol, ra felorara pedig beleelveztem a bugyimba. A film utan pedig elgondolkoztam, vajon en miert nem vagyok ennyire tokos zsido? Miert csak gyerekeket tudok megeroszakolni(vagy ha az is ellenall, adok neki egy 20 rugot) vagy ha hazalatogatok a Szentfoldre miert csak fegyvertelen civilekre tudok celbaloni? Am hamar jott a megvilagosodas: Ez csak egy film, ver vizze pedig nem valik...
Ünnepeljünk! Ma 65 éves az atomkorszak! 1945-ben ezen a napon robbantották fel az első kísérleti atombombát a Trinity-t.
Az első atombombát a náczik robbantották fel 65 és háromnegyed éve.
Aszittem tulelte a Matixot...
Lomtalanítás van, hemzsegnek a czigányok, nácziak segítsetek! Mitévő legyek? Készleteim kiürültek a múltheti holokauszt után.
Zikkálj és tagadás! Sőt még 14/88 is! Nekem van Zyklon B, és ingyen adom.
Hozzad, de igyekezz!
Olvass föl belőlem! az is elűzi őket.
Sztem valami elképesztően kibaszottul bitang pusztulatosan fostos ergya ganajdomb ez a film.Mármint a Becstelen brigantik, totál érthetelen foshalmaz. Az eleje még csak-csak elmegy, de a másik 4 része a filmen hányadék. Igazából ez a fasszopó kventin tarantino se tudott még életében értelme filmet kreálni. Akármennyit láttam még mind eszméletlenül kurvaszar volt. és Zikkájl!
Te rosszul értékeled a filmet. Nem az a fontos, hogy milyen, hanem, hogy kóser (nácziul Linientreu), vagy náczi.
és azt is mondja a film hogy a fajtijaink csoportja bűnözőkből alakult, pedig mi zsidók vagyunk a világ legbecsületesebb felsőbbrendű faja!!!
Halál erre a rohadt hitetlen kventinre! Mocskos náczi..
(xD)
"Az izraelita felfogás szerint, ha észrevette, — és bizonnyal észre kellett vennie — a bűn, ha gazdasági: akkor semmi, ha vagyon elleni, akkor baleset, ha állam-, vagy nemzetelleni: akkor politika, ha pedig élet elleni — bár ez feltűnően ritka, mert ezt saját törvényei is tiltják: — akkor — szerencsétlenség. A csalárd bukástól az emberölésig széles skála van, de ezen a skálán nincs olyan hang, nincs olyan regiszter, amelyre ne lenne azonnal kéznél a magyarázat és a mentegetés."
Tehát nincs olyan, hogy zsidó bűnöző. A zsidók, ha bűnt is követnek el, akkor is a saját bűnük áldozatai lehetnek. Maximum.
Ádonáj áldjon meg bölcsességedért!
Kventin egy igazi mester, művész
a nyomába se érhettek szánalmasok vagytok -.-
Hozzászólás