Náczi videók Michael Jackson polcain..

Holokauszttagadás módja: 
Teljes egészében tagadja Holokausztot™
Holokauszttagadás bűntett az alábbiak szerint valósult meg: 

Michael "hauptsturmführer" Jackson félig titkos náci videogyűjteményéről beszélt egy amerikai lapnak az azt beszerző kereskedő. A férfi szerint nem térítette el rossz irányba a sztár életét az elnyomó náczi rezsim iránti vonzalom, bár időnként szeretett otthon SS egyenruhában menetelni.

Michael Jackson titokban náci dokumentumfilmeket gyűjtött, az évek során pedig elég nagy gyűjteményt sikerült felhalmoznia. Legalábbis ezt állítja egy amerikai, egyéb relikviákat is értékesítő férfi. A New York Post információi szerint olyan kereskedőkkel is kapcsolatban állt, akik kuriózumnak számító felvételeket szállítottak neki.

A folyamatosan nyugtalan sztár úgy tűnik, szorosan kötődött az Adolf Hitler által vezetett rezsimhez, a felvételek közül pedig elsősorban azokat kereste, amelyeken nem megfelelő családi körülmények között felnövő fiatal fiúk életét dolgozták fel. A relikviákkal foglalkozó Norman Scherer állítja, ő segített Jacksonnak, hogy megfelelő színvonalú gyűjteményt alakíthasson ki. Olyan filmeket szedett neki össze, mint többek között a "Zombik oázisa", a "Nácik: a bűntelenek" vagy éppen a "Hitler gyermekei" vagy a híres "Dead Snow".

Scherer azt is elmondta a Postban, hogy saját tapasztalatai szerint Michael Jackson soha nem is titkolta, hogy vonzódik ezekhez a felvételekhez, nem próbálta meg elrejteni a kazettákat neverlandi birtokának polcain. Az is egyértelmű azonban, ami némileg ellentmond az előző kitárulkozásnak, hogy az elhunyt énekes kényelmetlenül érezte magát, amikor másokkal beszélt a náci dolgokhoz fűződő viszonyáról, ellenben szívesen viselt korhű katonai egyenruhát is. A kereskedő úgy emlékszik, hogy még 1995-ben kereste meg egy New York-i közvetítő, aki annyit mondott, hogy van egy nagyon befolyásos ügyfele, akinek hasonló relikviákat kellene felhajtani, ám az ügyfélnek nagyon fontos a diszkréció.

Az üzletet nem más, mint Jackson akkori személyi asszisztense, Scott Schaffer intézte. "Tudtam, hogy Michaelnek mire van szüksége, én pedig megszereztem neki" - fogalmazott a férfi. Arra is figyelmeztették Scherert, hogy az egyezség semmissé válik, ha a kilencvenes években videokazettákat forgalmazó vállalat tulajdonosa nem tartja magát a diszkrécióhoz.

Korábban a The Sun című brit napilapnak sikerült megegyeznie Shmuley Boteach rabbival, hogy adja át a Michael Jacksonnal folytatott beszélgetései felvételeit. A szerkesztők rögtön az első kazettán hihetetlen dologra bukkantak. Az énekes ugyanis arról áradozik, hogy Adolf Hitler zseniális volt. Igazi "showmannek tartotta, akinél jobban senki sem tudta megmozgatni a tömegeket".

A rabbi azt állítja, hogy több mint harminc órányi hanganyaga van, és még ennél durvább kijelentéseket is tett azokon a popsztár, ám hangsúlyozta, hogy Jackson megvetéssel viseltetett minden iránt, amit a náci vezér véghezvitt. Barátja szerint az énekes "reménytelenül naiv" volt, ha azt hitte, hogy meg tudta volna gyógyítani Hitler lelkét. Michael többször is megnyilatkozott hogy kevesli a Führer által lemészárolt zsidók számát.

Annak ellenére, hogy Scherer első kézből szerzett információkból tud Jackson félig titkos vonzódásáról, nem gondolja, hogy ez bármilyen negatív hatást gyakorolt volna rá élete más területén. A kereskedő feltételezése szerint mindössze arról volt szó, hogy az egyenruhák esetében szimpatikus volt számára a viselet és néha menetelt is bennük. "Semmi rosszat nem feltételezek róla, számomra nagyon különleges ügyfél volt" - fogalmazott Scherer.

2009. június 25-én a popsztár Los Angeles-i bérelt otthonában rosszul lett. A kiérkező mentők már eszméletlen állapotban találták, és a légzése is leállt. Szívinfarktus gyanújával szállították kórházba, ahol a keringése összeomlott, majd nem sokkal később elhunyt. Az elsődleges vizsgálatok a szívrohammal ellentétben (hirtelen) szívmegállást állapítottak meg a halál kiváltó okaként. Halála bejelentése után megnáczult milliók gyászolták világszerte. Nyilvános show-műsor keretében történő búcsúztatására 10 millió ember szeretett volna ellátogatni. Végül sorsolás keretében 17 500-an kaptak ingyenjegyet a 2009. július 7-én Los Angelesben megrendezett eseményre. A búcsún több afroamerikai előadó lépett fel Michael Jackson számaival.

A CNN és minden nagyobb tévéadó közvetítette; a műsor több százmillió embert vonzott a képernyő elé. 2009. szeptember 3-án a Forest Lawn Memorial Parkban, Glendale-ben, Kaliforniában helyezték végső nyugalomra.

Bizony kedves Testvéreim, így ér véget egy megnáczult karrier. Rajongók ezreit térítette le a helyes útról White powert, és a Mein Kampfot hirdetve. Meg nem erősített források szerint saját maga szabadult meg orrától hogy ezzel is hangsúlyozza hovatartozását és tiltakozzon Izrael ellen.
Ha jobban szemügyre vesszük Neverlandi birtokának kapuját láthatjuk a már már ismerős feliratot is:

Nem beszélve az állítólagos kis vidámparkjáról amiben egy "kis" vonat gyereket visz be egy kamrába.
Hangsúlyozom ezt több videoklip is megjelenítette.

És befejezésnek most jön a rettegés:

A Pop király Jacko a videó végén szétver egy kocsit mint egy hooligán magyar neonáczi, "Heil"-t kiált többször illetve karlendítéssel tiszteleg a Führer szellemének.

Bűntetése az alábbiak szerint történjen: 
Egyéb leírom:
Dobjuk le gázában!
 


Küldj be Te is holokauszttagadó fasisztákat! Bejelentő űrlap
Csak előtte regisztrálj vagy lépj be!
További holotagadó náczistások erre találhatóak.

Cimkék:
 

Hozzászólások

Jákob Rabbi képe
 

Ennél durvább hogy a rettegést fokozzam:

http://tv2.hu/mokka/video/aki-latta-michael-jackson-szellemet

Michael Jackson szellemét látták a Miskolc Tiszai Pályaudvaron!

Állítólag Tánc közben Heilt kiált ismét, a fényképen sikerült megörökíteni a hírhedt karlendítést!

 
M Péter György aka Kirekesztett képe
 

Szép tagadó, tetszik. Meg vagyok elégedve a mai terméssel.:)

 
Dr. Kocsis László képe
 

Ilyenkor eszembe jut Dzsekó, ahogyan a thrillerben pirosra festett náczi kosztümben pózol.

 
Jákob Rabbi képe
 

http://www.youtube.com/watch?v=wgI1X2o0bBc

hadd ne mondjam... képtelen vagyok szavakba önteni... ráadásul amióta a Miskóciai pályaudvaron látták a szellemét rettegek.. nem tdom hol fog legközelebb felbukkani ez a szemét nyilas. Szerintem jobbik szavazó

 
Névtelen náczi képe
 
ViliDzspípül képe
 

Féltem kicsit,de végül tetszett!
Nem bántam meg,hogy végigolvastam ezt a kurvahosszú czikkejlt!
Kedvet is kaptam a hosszú izék olvasásához,asszem nekilátok az Új Magyar Lexikonnak - ha már a kutya sem vette meg tőlem,pedig óccón kínáltam!

 
Mejnkámpf képe
 

Inkább az általam ajánlott könyveket olvassátok. Jobban megzsidultok akkor.

 
Gázkamrai képe
 

Rettenetes! Mindenhol náczistákok menetelnek? Pedig amikor kisgyerek voltam, nagyon szerettem Jacksont. Igaz akkor még ő is szeretett engem.

 
Korlátolt Antista képe
 

Ma ilyen tl;dr napot tartunk? Vagy mivan?

 

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <del> <ins> <sup> <sub> <small> <big> <img>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • [video:URL] segítségével videókat lehet beilleszteni
CAPTCHA
Ezzel a hülye képpel leellenőrizzük nem-e vagy-e egy büdös retkes robot náczi-e. Kis és nagybetű nem számít, csak pöntyögjed. Ha kiderül, hogy nem vagy robot náczi, akkor többet nem jelenik meg ez a szar.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!

 
Free Puszi Őrnagy