Írd alá a PETÍCIÓT!!4!
Már nem kell sok a népszavazáshoz.
Dicsak:
Harc a félelemkeltés ellen
Horace súlyos beteg II.

Nem sokat javult fajtikánk állapota. Alig 780 ezer forint érkezett bankszámlájára. Ilyen csekély összeg mellett nehéz felépülni. Az alábbi riportot most készítettem vele:
- K: Hogy vagy? Javult valamit az állapotod?
- H: Túl vagyok az átültetésen, a dokibácsi szerint jól sikerült a műtét, bár nekem vannak kétségeim. Nem néz ki még túl jól, de állítólag el fog múlni, remélem, hogy nem kell mégegyszer megműteni... Egyébként jobban vagyok, sík terepen már elég jól tudok járni is, de a lépcsőket még nehezen veszem. Szarni legalább tudok.
- K: Segített valamit az 780 ezer forintnyi beérkezett kárpótlás? Ennek köszönhető ez a javulás?
- H: Ilyen keveset küldtek? Mekkora zsidók vagytok már.
- K: Ennyi érkezett be, nem voltál reggel túl jó bőrben, ezért nem akartalak megrémíteni vele.
- H: Akkor szedjék össze magatokat buzik, mert így nem fogok meggyógyulni!
- H: Most 12órát alszom, utána meg 12 órát ülök, hogy ne legyen semmi gond.
- K: Szarásra visszatérve, milyennek érezted az új donort, remélem az erogén zónáid helyesen lettek bekötve!?
- H: Még nem volt alkalmam izgatni, bár úgy tűnik, hogy működőképes lesz. Sajnos még elég érzékeny, és túl fájdalmas lenne bármilyen eszközzel feszegetni.
- K: Ezt megértem, akkor azt a hosszúkás ajándékcsomagot amit reggel adtam, még ne bontsd ki, tartogasd későbbre! Nem is zavarlak tovább, próbálj meg aludni, mi szorítunk érted!
H: Köszike. Én is szeretlek titeket.
REGISZRÁJJÁ' BE! Csak nevet meg jelszót kell megadni, a többi nem kötelező, még visszaigazolós e-mail sincs. Egyébbesetbenmeg: lépjél be!








Hozzászólások
Kisütött a nap, gyönyörű reggel...
Elsőpörted már a szemetet a ház előtt?
A lábamon büdös zokni, Orbán Viktor jöhet szopni!
nácziknak lehet szidni a führerüket?
Nekem nem ő a fhürerem.
Pisil egyet, tölt egy kólát. És itt meg hoppá semmi.
Végre valami kreatív elsőző! Megérdemelsz egy pluszt.
Az új Metallica csapnivaló.
Jobbulást kívánok, Főszerkesztő Úr!
Én nem akarok főszerkesztő lenni.
Akkor Főblogger Úr.
A Metallica a Load óta csapnivaló.
Én nem értem.
Még mindig admin jogod van te senkiházi?
Vigyázz, mert megvonja tőled kommentelmi jogot.
Nem vágom ezt a Bede Mártonos sztorit. Valami blogger volt, ki mezítelen képeket rakott ki magáról, annit vágok. Ezen kívül mit kell még tudnom?
Én se nyugi. A lényeg, hogy valamiért utálni kell, az meg csak jó lehet. :)
Horace el akarta velünk hitetni, hogy Bede Márton teljes mértékben átvette az oldal irányítását, és önkényuralmi rendszert fog bevezetni. Aztán persze megunta a Bedézést, és ő maga kezdte el ráncbaszedni az elfajzott, elégedetlen és mindenek előtt kibaszottul lusta bloggerek csürhéjét.
Elfajzott Fajtik. :D
Alapíthatnánk egy klezmer-metál bandát, jó kis név lenne. :)
+1$
egy felhasználható ötlet!! nagyon jó lenne ezt a gondolatot a "valóságba" áthelyezni mert a holoholo remixekkel már a kipám kivan!!
Tud valaki klarinéton játszani? Hegedűn, harmónikán, trombitán, esetleg zongorán? Aztán kell még egy dobos is, egy énekes, aki tud héberül énekelni, kell menedzser, stúdió, turnébusz, próbaterem, groupiek, zeneszerző, dalszövegíró, és még sokan mások.
Én Merkaván és bajonetten egy Klemperer vagyok...egy Kobajashi Tamagocsi,na!
Majd Dana énekel nekünk. Én meg simán jó lennék videoklip-rendezőnek, meg Hori kézdublőrének. Arra csak egy nő lehet jó.
Szövegírónak is jó lennél. Sok Radnóti verset átköltöttél már, valamelyiket megzenésítjük.
Vállalom. Héberül kifejezetten szépen énekelek.
Én csak gitáron, ukulelén, meg egy kicsit már zongorán is, de ezek közül egyiken se szoktak klezmert játszani. Ja, meg még kell valaki a basslinera is.
Basszeren elnyomogatom a bundokat
Én vállalom a klarinétot és a furulyát! (igaz, már 8-9 éve nem nyúltam fúvós hangszerhez, de amit gyerekkorában az ember egyszer megtanult, azt sose feledi) Ha kell, van rá 90 rongyom, annyiért már egész jókat lehet venni.
Ráadásul 2,5 éves gitártudás van mögöttem. Szóval néha-néha beugorhatok háttérgitárosnak. Bár kétlem, hogy a klarinét nélkülözhető lenne bármelyik számunknál is.
Nem akarom elhinni,hogy nem bírod egyszerre mindkettővel nyomni!
Neil Young is gitározott,meg harmonikázott és énekelt egyszerre és közben még epilepszinkopális rohamon is előadott!
Ha a banda renelkezne külön klarinét tartó emberrel, akkor talán. De annyi erővel egy vuvuzelán is játszhatnék. :C
Az nem az orrodhoz kell,csíkot szívni?
Tehát egyszerre fújnám a klarinétot és a furulyát, miközben egy vuvuzelával krekket porszívózok az orromon, a karjaimmal pedig ritmusgitározom?
De ha a basszusgitárost is szeretnétek rajtam megspórolni, akkor szóljatok, pár hanggal lejjebb hangolhatom az E-húrt.
Vazze...ha ezt a sanghaji magyar pavilonban adod elő,tuti nagyobb sikered van,mint Drágabolgárúr könyvének!
Siman ajvekolni nem modi a
korusban?
Ha nem, hat nem.
Bennem, a joindulat megvolt,
a nepmuveszetunk iranyabol
kifolyolag.
A furulyát én is vállalom, bárkinek. Höhö. Meg az oboát is. Höhhö. Meg le is szopok bárkit is. Höhö. Ja, az nem.
Állítólag ha közben nem áll föl a cerkád,akkor csak baráti szívesség és nem buziság.
Én nagyon jól éneklem, főleg ki a gójok szebéből a pénzt. Hává néránnéná véniszmehááá!
Van egy homeless haverom, nagyon jól oboázik..

Csodálom, hogy menedzsernek senki nem jelentkezett. A Bravo-ban szoktak ilyen apróhírdetések lenni, hogy "barinőimmel emo zenekart alapítanék, keresek énekest, gitárost, basszerost, dobost, meg hegedűst, menedzser már van."
Ezért nem olvasok ilyen judeobolsevista szennylapot. Habár... a gyakorikérdések se jobb. Ott minden második kommentelő ezt írja:
"Szeretnék egy regényt írni. Miről szóljon? Van ötletetek?"
"Van bennem elég ihlet, megírnám az alkonyat következő részét, hány oldalas legyen?"
Úgy néz ki, ezek az emós picsák mindent megfertőznek ostobaságukkal.
a klezmer egy szarJó ötlet!
Ezen a képen mintha Horace zikkájlozna. Vagy én értettem félre valamit? De az is lehet, hogy csak a kárpótlásért nyúl. Én utóbbiban bízom.
És hova lett a tojás? Kikelt már a kispulya?
Felajánlok Horace számára a SAJÁT ismétlem saját kárpimból 10'000-et (tízezret)!! Ezzel ha jól számolom Horák ismét az első helyen van!! Ha ettől nem gyógyul meg, akkor semmitől!!
/Steinmann Jacob/
Kösz, de nem fogadhatom el.
húúhh akkor jó... mert meggondoltam magam!!
amúgy miért is, nem fogadhatod el?
rájött hogy csak uzsora vagy mivan??Felajánlok Horace számára Jákob, ismétlem Steinman Jacob kárpijából 10'000-et (tízezret)!! Ezzel ha jól számolom Horák ismét az első helyen van!! Ha ettől nem gyógyul meg, akkor semmitől!!
Mivel szenvedélyem a mozgalmak indítása, ezennel elindítom az "Adakozzunk Mindannyian Bede Márton Kárpijából Horák Gyógyulására Mozgalom"-t. (Igen, nincs kegyelem, mert van betűszó is egyből: AMBMKHGYM.)
Hogy miért az övéből? Ennek három nyomós oka is van.
1., Mert őt mindenki utálja.
2., A sajátjából senki nem ad szívesen.
3., Gyakorlatilag semmi veszteség nem történik, mivel Bede Horák álnikkje.:D
Ezennel, mint alapító, felajánlok Bede Márton kárpijából 10.000-et! Éljen! Éljek! Hurrá!
A továbbiakban minden csatlakozó nyomasson ide válaszban egy +1 -et, ezzel újabb 10.000-el növelve az adomány mértékét!
Vivát!
Én Horáknak ajándékozom Bede Márton mind a -4089569 kárpiját!$
Éljen a forradalom!$!
+1
+ Áfa visszaigénylés, mivel az adományozás Áfáját nekem kéne kifizentem, ezért plusz 2500 kárpit vonjatok le Bedétől az én kontómra.
Ezt elkúrtad:már nem terheli ÁFA a zadományt.
Csak igazolni kell,hogy demostaztánezmárkibebaszottul közcélú!
Szóval,csak kreativitás-függő...
Abban mink zsidók különösen jók vagyunk. De nem baj, majd visszaigénylem másért azt a telibekúrt ÁFÁ-t!4
Már így is minuszban van szegény.
Engem még az se tenne rendbe, eléggé lemaradtam.
Horák életereje visszazuhant 31%-ra? Oh mejn líber Gott!
Véletlenül Éces infúziót adtak be neki, és ez nagyon megviselte őt, főleg lelkileg, és igen, kicsit le is gyengült.
Mint utóbb kiderült, a mellette fekvő srác infúzióját cserélték össze az övével. Hármat találhatsz, hogy ki feküdt mellette...:C
Azt ne mondd, hogy azt is tudod, hogy melyik korházban voltam.
Azt nem mondom, mert tényleg nem tudom. Viszont valami budapesti kórházra tippelek.
A Korányit kizárom,ez a függöny nem rémlik.Törökbálint?
A Grace klinikát ne zárjátok ki!
Ha Pest, akkor csak a Honvéd (ÁEK, vagy mi a fasz). Az összes többi 150 éve épült, és kb azóta egyszer nem festettek, vagy cseréltek bútort. Mondjuk, ugyan minden újnak tűnik, de függöny nem dereng a Honvédból.
Sopront miért zártuk ki? Nem soproni az arc?
Ki? Az éces?
-
/Kárpinövelő hozzászólás/
S P ? !
Én Magik Johnsonra gondoltam. Ja nem is, hanem SP-re. Talált, süllyedt!
Akárhogy is nézem,ez biza' egy ökölbeszorult zikkajl!
Ki kell csempésznünk Horákot onnan!
Ki tudja,milyen szarokkal tömik azon a csövön át!
Még az is lehet,hogy Mengele az osztályos főorvosa!
Akkor aztán mit teszünk,ha fajtikánk seggeluka ott lüktet majd a náczidoki tenyerében?!
Horák,ugye fitymád nem nőtt???
A tegnapi megemlékezések érdekesek voltak. Nati fajti vagy öt megemlékezésen keresztül szajkózta, hogy nem vettek fel egyetemre, meg a húsiparban dolgozom. így utólag sem értem miért írta ezeket. Meg kellett volna sértődnöm, vagy esetleg megharagudnom? Érdekes, hogy a magát oly karizmatikusnak gondoló blogger csak ennyire volt képes.
Na mindegy... Ez egy szatirikus, gúnyolódó oldal, számítani lehet "trollok" és "lowok" jelenlétére.
Ezt hívják úgy, hogy "kóstolgatás". Te meglehetősen jól viseled, nem vetted föl a kesztyűt, és nem ugrottál minden zrikára. (Na jó, ezt a picsogást nem számítva.)
Én már csak ilyen vagyok. Az utcánkban lévő kutyákra sem gondolok haraggal, pedig ők is ugatnak eleget. De ha a legjobb haverjaim kiosztanak, akkor igen nagyon el tudok keseredni...
Egyet viszont nem értek. Egy magadfajta egyetemi oktató miért akarja, hogy Natinak higyjék?
Mert az a némber zseniális.
Brühühü... szipp, szipp... nem ért meg a világ... brühühü... de majd Káosz Kapitányként bosszút állok!
Nem sokáig szeletelem már én a felsálat! Leszek én még az intellektusomból kifolyólag nagy ember!
Akkor majd mondaná Nati, hogy köpjek a szájába, de majd szarok!
Egyébként meg már rég túl vagyok az egész dolgon. Leszarom a szánalmas kötözködésedet!
Inkább elolvasom Le Clézio-tól a Háború-t!
(Nem vagyok egyetemi oktató. Még az érettségit is csak 26 évesen, levelezőn tudtam abszolválni. Nem vagyok azonos személy Kirekesztettel, erre könnyen rájöhetsz, mivel azt sem tudom, hol van Pesten az Országalma tér.)
Lassan átmegy az egész kiválasztott barátokköztbe. A helyi Rózsabisztróba akkor majd lehet kapni kóser marhát?
Előbb be kell perelned őket,aztán lesz,de bele fognak köpni,úgyhogy nem tudom...
Van olyan?-hogy Orszagalma-ter?
Csak kerdezem.
Esetleg ha azt is megkerdezhetnem itt, egyben,mi az az
orszagalmanak nevezett akarmi?
(Van olyan, hogy Országalma tér, csak az Székesfehérváron van.)
Rohadj meg, mit össze agyaltam, hogy hol lehet!:D A Várban?, nem, a Belvárosban?, nem, de akkor hol? Pedig tuti ismerős, biztos hogy ezerszer voltam ott... Erre tessék.
Engem is átkúrtál - én is Budára tettem volna ezt a nem létező teret...
Székesfehérváron a Városháza téren van az Országalma.
Olyan létezik Fehérvárott,hogy Országzászló tér.
Ostobenkó galiciáner!
Hope,kapis,szánalom,ennyih.
Egyébként itt az élő webkamerás kép:
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=page_742#
Akkor duplán beszoptam:) Ezt már szeretem, bár minden vasárnapom így indulna.;)
Hozzám meg mingyárt jön Anti haverom, aztán betonozzuk a garázst.
Aztán el ne felejtsetek valami friss hullát rakni a beton alá!
Akkor is van Országalma tér Székesfehérváron! Te kötözködő dinnyési Kötözködő!
Nincsen.
Nem volt,nem van,nem lesz.
Nem,nem - soha!
Okoskodó álribanc!
Biztos, mint szálon a bog,
Sok ifjúmunkás szíve egyként dobog,
Országalma tér élt, él,
És élni fog.
Szerintem mi találkoztunk a Berényi és a 8-as út sarkán lévő Muskátli kocsmában.
Most már emlékszem, te kötözködő pszeudo-izraelita kötözködő dinnyési mocsárlakó!
A Muskátliban összefuthattunk - szoktam ott friss,habos tejet hörbölni.
De jól be lehettél baszval fehérvári vendégszereplésedkor,mert:
1.ugyebár az Országalmát elkúrtad.
2.a 8-as út onnan a Holdban van.
Dinnyést meg ne szidjad,ne próbáld alázni,mert épp most lett vadiúj vasútállomása!És a régi is megmaradt!!!
Mikor lesz ilyen fejlődése Alsó-Natifalvának?!
Ne egyetek mar egymast! A szarba!
Hivd meg ot Tibihez, basszatok be rende-
sen, s legyen szent a beke.
Nehogy ma egyik zsido zsidaja legyen
annak a szerencsetlen masik zsidonak.
(szovegmagyarazatert forduljatok a ven
komondorhoz)
ezt nem értem... jogasan merült fel bennem a kétely h Horákk csak egy bal kéz? nagyon gyanús nekem...
Egy bal kéz, két hatalmas ajak, és egy végbél. Kéne neki valami név, mint anno a Melpinek. Ja, hisz van már neki, legyen akkor: Horák.
Vagy Melédzs? Vagy Hendédzs? Vagy HorniHori?
Bondédzs
Ha valóban csak egy balkéz, akkor addig okés, hogy egykézzel is lehet gépelni. Viszont létezik egy beépített szenzor, külön testnélküli végtagok számára? Vagy hogy a metéltbe látja amit ír, és hogy mire reagál? Esetleg csak improvizál? Egyáltalán végig lehet improvizálni 2 évet a náczivadász adminjaként?
Ez a mindenkinati-szindrómát látszik igazolni, ok-okozati, lineáris gondolkodási koncepció szerint.
Hmm. Egy kéz több felhasználói névvel, ez érdekes. Újabb kérdéseket vet fel.
Hmm. Egy kéz több felhasználói névvel, ez érdekes. Újabb kérdéseket vet fel.
Ez a mindenkinati-szindrómát látszik igazolni, ok-okozati, lineáris gondolkodási koncepció szerint.
Itt egy kép róla.
Ez a kedvenc részem a Sorstalanságból. Köves Gyuri a darabonkénti hazaszökést választja Auschwitz-ból.
Nekem maradéktalanul tetszik, bár kissé szabadon értelmezi a 'Lassie hazatér' motívumot.
A ciklonbé szépen elszínezte a körmeit, és az ujjakra rakódott fehér hamu is egyértelműen Ausviccet igazolja. A padló alól pedig szemlátomást egy túlélő szelleme akar feltörni.
A háttérben Steinman Jolika néni várja a reggeli kávéját. Szegény, nem vette észre, hogy átköltöztették a budai öregekotthonából. Bár az ellátás szinvonalának javulását azért legbelül érzékelte.
Jé! Felplusszoltak.
Ha Horák már intravénásan kapja a fasz,akkor tényleg ki van éhezve :(
Valaki fotosoppoljon már a képre egy segglukat! Röhögni akarok!
A seggluk röhögni akar...höhö..
Ma egy beteg beszólt, hogy túl hangosan világít a monitorom. Kocsis szerint szinesztézia miatt kezelhetik.
Kocsis fajti túlságosan művelt.
Nekem gyanús.
Mindig is szinesztéziás akart lenni.
Túl sok Tóta Árpádot olvasott középiskolában?
Milyen jogon ugat neked egy gój?
Alighanem az a cimmerfűrer!
http://www.youtube.com/watch?v=Vb3IMTJjzfo&videos=4ifciZYpm8k
rohadék Borat, szét kellene rugni a fejét. :@
Szegény Horace.. Remélem müködni fog a farpinád! :D
voltmár volt.
A zsidós dolog szemlátomást már a tapló kovbojoknak is tetszett. Persze jobban bírták volna, ha Borat a niggerekről kezd el énekelni, de mivel Kazasztánban olyanok nincsenek, a zsidó-téma is megteszi.
A kovbojoknak a zsidó-téma meg magas,mint tehénnek a Bolero.
Azok a tucskó marhapásztorok csak a feketéket,meg a rézbőrűeket ismerik,mint kisebbséget - basztatják is őket rendesen.
Rólunk azt hiszik,hogy mi vagyunk az Államok urai - ami igaz is.
ÁJVÉK!
Hát én nem lennék boldog, ha ez a harminc fős indulattömeg robbanna. :-/
Én igen. Lehetőleg fel.
En, szemelyszrt a gondolatatol is ludboros lettem. Marmint a 30fos
indulattomegtol.
( ekezet, ahova jonak latod)
Ilyenkor azért elbizonytalanodok, hogy ha ilyen kompetens kezekben van az antifasizmus magyarországi ügye nem sok esélyünk van itt nekünk eccerű gyalognácziknak...
Fáj az ánuszom!
Ha a fogam fáj - betömetem,vagy kihuzatom.
Applikáld a segglukadra VONAtkozóan...
Ki akarja betömni az ánuszom?
ÉN ÉN ÉN!!4
Mit fogsz ebédelni? És hol?
Tojáslikőrt és barackbefőttet az ánuszodról!4
Én meg pászkát amit az ánuszodba fogok belemártogatni!4!!44! Utána pedig bekenlek csokilikőrrel és lenyalom rólad!4!!44!4
A kihuzatom...nem tudom ez anusz-ugyben hogyan realizalodik?
Mar elnezest a multi-kulturalis kifejezesert.
Ánuszfogó kell hozzá,nem nagy ügy.
Nézzétek csak a lengyelek is hogy szurkolnak horace-nak. Ez valami olyasmit jelenthet hogy dögölj meg kampósorrú nem?
ÁJVÉK! A lengyeleknek árpádsávuk meg árpádkockájuk is van!
Lengyel lányok:



Pfejj!
Az első képen a suna le akarja hanyattdönteni a siratófalat?!
A náczikurvaapját!
Fejném őket!
Csak úgy dőlne a sziló!
:-)
A középső a legundorítóbb.
Nézzétek csak a lengyelek is hogy szurkolnak horace-nak. Ez valami olyasmit jelenthet hogy dögölj meg kampósorrú nem?
voltmár
Valaki megmondja, hogy Horace fajtinak hogy lehet kárpit küldeni?
Már megint kezded? :D
Nagyon jól megy ez az ostobenkó náczi inkognitó az imidzsedhez.
Ha kell folytatom is! Megsúgom neked, hogy valójában Zyclon-B van elrejtve az írásom mögött, így ha egy zsidó elolvassa, elholokausztolódik 12 órán belül.
Ez úgy megy ha jól tudom hogy a kommentedben felajánlasz egy bizonyos összeget!, s azt majd a szerkesztők vagy kik majd megoldják!!
(de úgyse fog menni mert mióta zorbán kiadta az imf útját, Horáknak uzsorafóbiája lett azaz nem fogadja el. persze ezeket a sérelemeket már a tébé nem állja... amiből újjabb sérelmek származnak!!)
Tegnap elrészleteztem már neked,ostobenkó náczipitekusz!
Valóban, de azzal a te kárpid nőne, nem a Horáké. Náczista vagyok, nem hülye.
Washingtonban beperelték a magyar államot Herzog Mór Lipót néhai bankár örökösei. 1944-ben elrabolt műkincsgyűjteményének Magyarországon található darabjait akarják visszakapni. A per több évig tarthat. A keresetet kedden nyújtották be az örökösök Washingtonban, hivatalosan Magyarországra pedig valamikor csak hónapok múlva érkezhet meg. Az első keresetet hazánk, illetve a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ellen 1999-ben nyújtotta be Martha Nierenberg.
Vélemény?
A Zorbán hazudik!!
Nem teljes a gyűjtemény a Szépművészetiben vegye meg a hiányzó darabokat a retek kampósorrúja, oszt küldje át!
Elég szar ügyvédjük lehet, ha ennyi évet elszartak a pereskedéssel. Viszont ha nyernek, övék lesz az évek alatt felhalmozódott perköltség is, plusz egy múzemumra való értékes műkincs! Apropó, a Szépművészeti Múzemumot mikor pereljük vissza? Tudtommal anno zsidók finanszírozták az építkezést!
Élelmes rabbik.
Volna még néhány tétel - úgy 896 táján kezdődött a magyarok általi kirabolásunk...
Amikor a kimmerek és a szkíták lerabolták a Közel-keletet a mittoménmelyik században I.e., na akkor kezdődött. Ennyi kárpit soha nem fizetnek vissza ezek a neonáci mongolok.
Gyorsan keresek vmi rokonságot Herzogékkal. Hátha vmelyik felmenőmet elkapták análisan, amikor beszállítottak a budai villájukba.
Afrikában is divat a körülmetélés:

Ez kislány, vagy kisfiú?
Szerintem kislány. Afrikában a lányokat is körülmetélik.
A kivágják a csiklóját, talán kevésbé lenne eufémisztikus a műveletre. Autentikus natív kultúra, mi?
Majd eldönti a lelkem,még oly fiatal...
Metélné körül a nyakát, hogy semmit sem látunk viszont a Afrikába tolt kölcsönökből. Ha effogynak a gyémántbányáink, akkor szerintem igaza lesz Tóta fajtinak és tényleg jobb, ha megszórjuk az egészet atommal.
Ki ismeri?

Kocsis nővére.
Jó bőr!
ez Jacko nem? :D
úristen, nemsokára Jehova magához híjja Horacet!!!!! már csak 31% nem akarok túlságosan zsidó lenni, de ha meghalsz Horace barátom a pínzedet hagyjad mán hátra nekem, te úgysem veszed hasznát odaát!!! :-//
MIII??? EZT NEM HAGYHATOM SZÓ NÉLKÜL!!! HOGY MERÉSZELED?!
NEKEM ADD A PÉNZED HORÁK!
Annak adom, aki az utolsó kommentelő lesz ma ennél a bejegyésnél a Novara atomórája szerint 24 óráig.
Tényleg meg fogsz halni?
Tényleg annak adod?
De ugye nem tartozásokat örökítesz tovább?
Az csalásnak számít, ha feltöltött kórtermi képeid alapján kisakozzák hol vagy és elküldik visszakövethetetlen ímélben vérmagyarista NS harcosoknak a tartózkodási helyedet és ennek következtében térsz meg Ádonájhoz???
Nem. Ez ér.
Tényleg. Ha bármikor meghalok, övé lesz a kárpi.
Megfejtettem: a Szent Imrében vagy!
Tényleg annak adod?
Még hogy nem veszi hasznát!? Olvastad te a Talmudot?
Betegeskedő Horace életszintje:
31% - Horace ne menj a fény felé, csak névtelen vérnácik várnak odaát mint én =O (ergo fajtikák elő a bukszát!)
Szerintetek Tébégéék megtartják maguknak a gyepecskéjüket?
Ezt hogy érted? Annyira megtartották, hogy nekem nem is hagytak.
Faszomat akarsz te? Vegyél magadnak!
Szia Bence! Új tag vagy itt? Te egy 7 éves kisfiú vagy?
Ha a válaszod igen, nem látogatsz meg?
Bence nem valami indexes? Valahonnét nagyon ismerős.
Nem hinném, 3:10 és 3:15 között TBG elpippantja egy valamin ülve ott a valami előtt (buszvégállomás?).
A hülye turista Pesten is szív. Füvet.
Horace fajti, a saját kárpimból felajánlok neked 2000et.
Végre valami médium, ami vállalja...
http://tv.animare.hu/forum/topic.aspx?id=e9e360a0-2a34-49eb-ae11-954ebf5...
Ma lesz 21 órakor M1-en
Jó film?
Csak mert ma lesz az Alkonyattól pirkadatig is. Persze, ha nem áll el az eső, akkor lófasz se lesz, hála a DigiTV-nek.
Fingom sincs, nem nézek tv-t
Nincs utolsózás! Mert én vagyok az
és enyém lesz Horák kárpija ;>Utolsó!
Nem hagyom, h saját magadra hagyd a kárpidat, te cseles zsidó!
Szopás, ha egy zsidónak közkórházba kell menni, aminek a működösét évek óta ellehetetlenítik a fajtársai (vagy lehet ő maga személyesen is).
Utolsó utáni!
Viszont teljesen értelmetlen kivárni fajtársunk halálát. Horace életszintje sosem fogja elérni a nullát, csak konvergál hozzá. De ha 0,000001% alá megy, én nyilvánosan, minimum 10 szemtanú előtt leszopom magam!
Utolsó!
Utolsó!!$!
enyém a kárpi
de télleg
Enyém
Úgy látom, hogy te lettél a nyertes.
És a nyertes nem máááááás mint, ........... STEINMANN JACOB!!!!!!!!!!!!!!!
köszönöm, köszönöm!!
most már csak az van hátra hogy Horace ..........
lehetne balesetnek is állítani, azaz dúró dóra nővérnek öltözve belopozna a korházba és egy párnával ......Utolsó.
így kell csinálni. Csöndben meghúzni magunkat, várni míg Jákob nyertesnek hiszi magát. És mikor eleget élvezkedett, támadni.
ezt most nem nagyon értem! arra rájöttem h. én hülye vagyok ehhez de én szerintem te is!
lesz ebből eredményhírdetés??
Uto... A picsába! Lekéstem.
utolsó!
Uccsó.
Ez az utolsó!
Nem dzsanazom, hogy igy hetvegeken, mindig ezzel a szar Shabbath-
al jottok elo.
Utolsó
Szerintem nem ez az utolsó.
Utolsó!
Horák most tényleg meg fog pusztulni? Kezd egyre szarabbul kinézni az életerő-skálája (meg a bal keze).
Végül is nekem mindegy. Hamarabb elfelejtenénk, mint gondolnád. Amúgy is mindig kevertem Sammy-vel.
Tényleg ez az utolsó!
Nekem azért maradtak kétségeim.
Hozzászólás